Beszámoló a Sajóvámosi Családi Napról

Sikeresen túl vagyunk a rendezvényen. Kicsit kaotikusabban lett kész, mint terveztük, kicsit kevesebben jöttek vendégek, mint vártuk, viszont sokkal jobban éreztük magunkat, mint reméltem!

13313355_1194442467267664_1004867117_o.jpg

Előző este írtuk alá az új lakásra a szerződést, szóval, ha a bank is úgy dönt, akkor Grosh hobbitárs fölött fogok lakni ősztől. Gyönyörű kilátás lesz a belvárosra a kilencedikről és amíg nincs gyerek, a második kisszobát megkapom hobbi-kuckónak a feleségemtől, szóval tessék szurkolni, hogy minden rendben legyen!

Ahogy az ügyvédtől hazaértünk, átnéztem Groshékhoz, ahol már várták a Gyökei-klánt is. [Jelenleg kb. 4 lépcsőházzal vagyunk arrébb albérletben.] Ugyan csak egy fél órára akartam átnézni, mert még volt melóm a készüléssel fa talpalások és seregtálcák elkészítése témakörben, viszont olyan jó volt a hangulat, a srácok meg oly segítőkészek, hogy hazaugrottam a befejezni való dolgokért és visszamentem. Öcsémtől kapott saját főzésű szilvapálinkájából is vittem kis kóstolót a srácoknak, ha már jönnek Vámosra, tudják mi van ott. Csak sofőr úr tiltakozott, a többiek elismerően köszönték a célzóvizet. Amíg Loresh és Kaba 40K csatájukat játszották, addig a Gery és Grosh segítettek a talpalásban. Kifejezetten pofásra sikerültek a végén. Dobozolni is sikerült őket és a tálcákat is sikerült festeni. A végén még Grosh néhány házi terepére is jutott idő, azokat is füveztük és virágosítottuk. A pálinka is fogyott, meg a meccs is véget ért, így éjfél után nem is olyan kevéssel azért pihenni tért mindenki.

Reggel kicsit késve indultunk a sárga Land Raiderrel, és még a vasgyár mellé is kinéztünk, de kiderült Miyamotoék külön kocsival jönnek, Karesz meg közben már a helyszínen várt minket, mert hozta a Scenery World Workshop lávás asztalát. Ráadásul sietne is mert nem tud maradni, ugyanis közbeszólt a család és máshol van jelenése. Még Zirrianhoz felugrottunk – két perces kerülő csak – a KoW szabálykönyvért, meg egy game math-ért, no meg a seregzászlós Boromir figurámért.

Cserébe egy, a napokban érkezett pakkból odaadtam neki a számomra felesleges high elf figurákat. Amikor a szomszéd faluba értünk Sebitar is hívott, hogy mindjárt ott van. Szóval fél 10-re érkeztünk meg, ekkor már két kissrác is várt ott minket. Hamar el is kezdtünk bepakolni. A bemutatót kb. 10:30-kor tudtuk elkezdeni, 4 lelkes ifjú hadvezérrel. Ketten közülük tavaly is kint voltak. A nap során folyamatosan jöttek a jelentkezők, de a vártnál kevesebben sajnos.

13288519_1194439990601245_801286003_o.jpg

13313819_1194442630600981_100484709_o_1.jpg

13324007_1194439930601251_1994627563_o.jpg

13324307_1194439943934583_135342139_o.jpg

13334483_1194442670600977_1758656652_o.jpg

Random képek a bemutatóasztalról -
bár mindkét oldal jelentős veszteségeket szenvedett,
sem élő emberben sem figurában nem esett kár

Mezőcsátról átnézett egy reményeink szerint új klubtag két fiával, akik már kezdenek belekóstolni a hobbiba. Kezdésnek egy KoW tanulómeccset játszottak az asztalomon Sebitar és Grosh segítségével. Az eredményt nem tudom sajnos. A Miskolci Makettfesztiválon a hobbiba sikeresen belebolondított István is megjelent kiscsaládjával, immár saját tyranida figurákkal.

13324011_1194442597267651_211610424_o_1.jpg

mezocsat_in_da_hobbi_2.jpg

Mezőcsát in da hobbi

A lávás asztalon folyamatosan ment a játék, 40K és KoW meccsek is voltak rajta.

dvd6.jpg

dvd_1.jpg

dvd_2.jpg

dvd_3.jpg

dvd_5.jpg

DvD, avagy Démonok és Dark Eldák epikus csatája,
Kaba itt nagyobb sikerrel küzdött mint ellenem délután

A Zirrian-féle game math-en ment még 40K meccs a nap folyamán, valamint ez volt a pakolós asztal is. A bemutatós asztalon a Sebitar féle két egyforma zöld game math-et használtuk.

[Game math: olyan, mint nagyid szurokvászon terítője, ami a nyári konyhában van, csak terep van rányomtatva, nem kockák, meg kis virágok. Zseniális találmány.]

svg_4.jpg

svg_2.jpg

svg5.jpg

svg_8.jpg

svg_3.jpg

svg7.jpg

Grosh vámpírúr előholtjai élén bizakodva indult az orkok ellen,
de Sebitar törzsfőnök csongrádi orkjai diadalmaskodtak végül

Kb. egy órakor elmentünk a gulyásért, ami gyakorlatilag el is fogyott 1 óra alatt, a süti viszont csimotáig- meg mernék esküdni, valaki a morzsát is kitunkolta. :)

Innen köszönöm édesanyámnak az ellátmányt, feleségemnek meg a gulyásosztást. Szeretem ezt a két nőt! Irigykedtek is a többiek.

A gulyás után estünk egymásnak epikus csatasorozatunk újabb kalandjában Kabával. A bemutató ekkor már autopilóta üzemmódba váltott. A gyerekek megismerkedtek a KoW rendszerrel, és csak néhány rohammal és ütésszámmal kapcsolatos kérdésük volt. Szerencsére mindig volt egy-egy ember, aki vigyázott arra az asztalra is. Nagyjából ekkor érkezett meg Gecko is, ha jól emlékszem.

01_csatakezdes_1.jpg

06_a_jobbszarny_diadalmaskodik_kozepen_meg_csak_szajkarate_1.jpg

kozelharc_kozepen_2_1.jpg

Jó kis csata volt ez is

16 óra után elkezdtek hazaszállingózni az emberek. Még Grosh meg István bírta legtovább, ők játszották az utolsó meccset 40K szabályok szerint. Míg ők végeztek, Kabával elkezdtünk összepakolni és megbeszélni a KoW csatánkat, valamint a további kampánysztorikról is volt szó. Nálam most kicsit előtérbe kerülnek az urukok, Zirrian és Grosh ellen is tesztelném őket, valamint DeadZone enfoncer és 40K Chaos Scape Marine sereget tervezek a nyáron építeni, terepnek pedig valami ipari negyedet 4x4 táblára. Azt hiszem az asszony agyon fog csapni sikálóval.

Összegzésképpen szeretném megköszönni mindenki segítségét a rendezvény megvalósításában, akinek szerepe volt benne. Azt hiszem jó klubnapot tudtunk tartani, sok nevetéssel, beszélgetéssel, duplaegyessel, duplahatossal. Köszönök mindent mindenkinek, remélem jövőre meg tudjuk ismételni!

U.I.: A Csapatkép valamiért elmaradt, ígérem legközelebb nem leszünk ilyen restek és készítünk egyet!