A Varang-uruk hordák visszatérése – 3. rész, Harc Debreczen városáért

 Február második szombatján Kaba és Sebitar eljöttek Miskolcra és tartottunk egy közepesen görbe hadijátékos estét. Kaba hozta az ogrékat és viking gumicukrot, Sebitar a kősereget és fehérbort, Groshnál otthon voltak a káosztörpék és a sör, én meg lecammogtam egy emeletet az urukokkal, illetve tortilla vacsorameghívással. Meg a GamesDayen vett BloodBowl emberekkel és tereppel.

Naszóval elég az hozzá, – ahogy nagyapám mondogatta - szépen összegyűltünk szombat délután. Kaba és Grosh a Bölényháború utolsó - haha, utolsó! :) Ők sem gondolták komolyan szerintem! - csatáját játszották éppen, mikor én betoppantam utolsóként, ami ugye teljesen érthető, hiszen én érkeztem legközelebbről.

A meccsük végére elkészült az urukok hadrendje is, így a két offside projekt, a két fun sereg összecsapott, hogy megvívjanak Debreczen városáért, ami jelenleg a kövek birtoka, akik egy kevéssé módosított törpe lista egyébként. Remek hangulat volt végig, - bár az elején egy eddig nem hozott varázstárgy megkavarta a dolgokat – és leteszteltük az időre meccselést is, ami szerintem kiválóra vizsgázott. Valószínű beruházok egy sakkórára is ezen felbuzdulva.

 01_clash.jpg

A csata ahogy a sasok látták

A csata úgy indult, hogy kidobtuk a küldetést, ami 3 varázstárgy megszerzése lett, melyek a középvonalra kerültek fel. Ezek felvehető, cipelhető tárgyak. Az nyer, akinél több van a végén, le is lehet vinni az asztalról, akkor már fix loot, amíg asztalon van, bármikor gazdát cserélhet, ha megölik a hordozó csapatot. Sztori szerint mágikus tárgyak, melyek kelet felől védik Debreczent.

02_urukdeploy.jpg

A Varang-uruk csatarend

A gyors kövek és a farkasok egymás ellen álltak fel a csatatér nekem jobb szélén. Melléjük a konkláv mágusok kerültek, akik gyakorlatilag egy mozgó ágyút jelentenek. Mellettük az egyik troll került fel, a hordányi páncélossal és egy zászlóssal. A derékhadat az egyik pikás osztag, a farkaslovas hős, és a másik troll alkotta, valamint a berzerkerek, mögöttük az egyik zászlóssal. Bal szélre mindössze egy pikás került.

03_kodeploy.jpg

Védelemre tervezve - a kövek lassan megindulnak

A csata álmosan indult, a lövés fázis senkinek nem sikerült jól, roham nem volt, a két viszonylag lassú sereg taktikázott, helyezkedett. Aztán a 2 ágyúja lekapta a jobb oldali trollt 1 kör alatt. Hiába, ha a törp ágyú talál, az öl, ezt tudjuk korábbról is. Ekkor megindultam előre, be is vállaltam pár rohamot. Jobb oldalon a farkasokat szétkergették sajnos, - Brutal helyett a Fury speciális lehetőség jobb lett volna nekik most - de középen sikerült felvenni az objektívát és elindulni az erős balszélem felé.

04_hordabuli.jpg

Balhé középen - a háttérben sompolygó trollt ágyúzta le Sbitár kegyetlenül

Erős balszél, egy egységgel? Nem teljesen… Mivel Sebitarnak középen a leglassabb egysége állt fel, és jobb szélén elég kellemetlen egységek indultak meg felém, a teljes középhadam oda indult a hordát kivéve. Meg is lett az eredménye, abból a seregrészéből mindenkit sikerült megölnöm az utolsó előtti körre. Ekkor a középső lassú kövek elérték a középről jövő objektívahordozó egységem és megölték. Mivel Sebitáré volt a kezdemény és az utolsó körben voltunk, ez azt jelentette, hogy van nálam fixen egy, nála fixen egy objektíva, amire nincs a másiknak hatása és van ott, középen-bal szélen az az 1 artifact, amin múlik a csata. Ha a három egységemmel be tudom rohamozni a kicsi köveit, majd elég sebet beleverni és megdobni egy magas rout-ot nekik, melyre meghalnak, eldobják a varázstárgyat, majd megdobom a D6 előremegyek 5-ös célszámot legalább egynek a két lehetséges egységemből, nyerek. Minden más esetben a Kövek megvédik Debreczent.

05_balhe1.jpg

Utolsó előtti forduló - mikor még a köveknél volt a bal szélső objektíva

Sok találat, sok seb. 2 D6, 6-os célszámon törik a kőbanda. 11-et dobtam. Meghal, elejti. Ork vezér előrehaladás, D6, ötös. Nyertem! Utolsó kör, utolsó dobásával. Ilyen még nem volt!

06_balhe2.jpg

A kövek országgyűlésének elnöke közvetlenül halála előtt

Hatalmas mázli vagy kiszámolt taktika, esetleg ezek kombinációja, döntse el ki-ki maga.

 

 

Az Urukok újra megjelenéséről fennmaradt egy rege, mely magyarázatot próbál adni újbóli megjelenésükre. Nem minden részlete érthető tisztán, de a leírásból kivehető, hogy az urukok tudták mit keresnek Debreczenben, célja volt jövetelüknek és a város bevétele csak egy lépés volt tervük megvalósításában.

 

Az előző bejegyzést kiegészítendő idemásolok egy régi regét, ami bár elég furcsa módon próbálja elmagyarázni a történteket, mégis tartalmaz olyan adatokat erről az időszakról, amiket az előző vallatási jegyzőkönyv kivonata nem magyaráz meg.

 

Fehér kéz serege keleten, élelmet nem lel eleget,

Emek elmerengtek, merre lenne kellemesebb?

Keletre emerre nem lehet, megmeredt rengeteg,

Hegy mellett megveszekedett fertelmeket leltek.

 

E tereken élnek e fekete veszedelmes ebek,

Melyek embert esznek, s feszt veszekednek.

Megnyergelve lettek kedvencek e seregnek,

Melynek ereje teljesedett, s rengetegen lettek.

 

Felkerekedett e sereg, menetelt rengeteget,

Hegyre fel-hegyre le, egyenesen Debreczenbe.

„Kövek” melyek e helyen leledzettek e percekben,

Megelevenedtek, s eléhemperegtek emezeknek.

 

Felderengett kelet fele, fekete serege reggelre,

Serege e sebes ebeknek, s berzerkereknek.

Fekete ebek elestek, hegyek estek fejekre,

De berzerkerek s fegyveresek nyertek estre.

 

Meglett keresett delejes ereje Debrecennek,

E helynek, melyben egy tetem hevert rengeteget.

Egy fertelem mely nem helyes megelevenedve,

De eleresztette e megvezettetett Hegy-sereg.

 

Egyszer meglesz, merre ment el e fertelem,

S felkereshet meredek hegyet, szeles tereket,

E sereg elmegy, lever nem eleven lényeket,

S eltemet egy fertelmet, mert ereje elveszhet.

 

Amennyire ma tudjuk ez az egyetlen szegényes beszámoló maradt fent a debreceni csatáról, amikor is az urukok meszerezték maguknak a várost a kőelementáloktól, a később Bátori pusztáknak nevezett területekkel együtt. A hely az urukok után kapta a nevét, mert igencsak bátornak kellett lennie annak, aki e vidékre merészkedett. A leírásból kiderül, hogy a csatában az urukok is jelentős veszteségeket szenvedtek, farkaslovasaik ha nem is egésze, de jelentős része elpusztult. A város bevétele után rögtön belekezdtek a környék agresszív átkutatásába, rövidesen harcba keveredve az emberekkel és az ogrékkal is. *

 

* kivonatok Tudós Fredrics – A hadtudomány kialakulásáról című művéből

 

A KoW rendszerben a Varangur listás sereg jobban szerepelt, az első meccsen, mint reméltem, bár vannak hátrányai – lassúság, sok lövés hiánya - és tanulnom kell még a használatát, – mit mivel érdemes támogatni, védeni - de mindenképpen megtartom őket a kampányban. Sok potenciál van bennük, minden szempontból. Végre motivációm is van, hogy befejezzem és egységesítsem a festésüket is.

A kövek visszamennek Csontgrádba, úgyis kell oda a segítség Grogmár élőholt ork hadúr mindenféle népsége ellen. Az urukok pedig beveszik maguk Debreczenbe és az ettől keletre lévő területekre, mert valami hatalmas gonosz nyomában járnak, egy ősi fertelmet keresnek folyamatosan, mely elszívja életerejüket.

Nincs más hátra:

Varang-urukok, előre a Fehér Kéz zászlaja alatt!

 

U.I.: A Blood Bowl is egy remek rendszernek tűnik, első meccsem után egyből megkedveltem, biztosan fogunk még sok derbit játszani! Jelentést és kritikát is tervezek róla, kérdés, lesz-e időm rá?