1. fejezet - Készülődés a Nagy Beltengerhez

Lentebb csatolom a könnyűlovasság parancsnokának levelét a kormányzóhoz.

„Sikerült az ogre csapattól lemaradt néhány roppant másnapos ogrét elfognunk és kivallatnunk. A galádok némi élelemért és sörért cserébe úgy öntötték magukból az információt, mint ahogy magukba az ürühúst.

Az ostrom után új vezért választottak, aki szeretett volna a törpékkel szövetkezni, mert tetszettek neki azok ostromfegyverei. Hiába, előtte úgynevezett Boomer ogre volt, vagyis lövész, ami azt jelenti, hogy puska helyett egy régi ágyúval a hóna alatt rótta a csatatereket. Foglalkozási ártalom lehetett tehát nála a vonzódás a hatalmas ágyúkhoz. A törpék viszont folyton elhúzódtak előle, így kénytelen volt mást tervezni. Eztán hallottak először a helyiektől a keleti Nagy Beltengerről és hatalmas halairól. Ők persze Nagy Bél-tengernek értették ezt. Soha nem az eszükről voltak híresek ezek a bitangok…

 Bögölybika kapitány kiadta a parancsot ekkor a tábor összepakolására. Az ogre haderő egy része még szívesen időzött volna a puszta közepén, - éppen volt elegendő élelmük három zsákmányolt marhacsorda képében - de a kapitány nem kockáztatott. Az egyik nősténye, a legharciasabb mama ogre hasában már ott rugdalózott a kicsi harcos, kinek születéséhez a törzs sámánja nagy jelentőséget tulajdonított. "A gyermeknek nyugaton, a Béltenger partján kell megszületnie. Az ogre nép sorsa múlik ezen!", jósolta meg az indulás előtti lakoma végén a misztikus vezető a jövőt.

Vezérük biztosan tudta, nehéz dolga lesz átverekednie magát a hatalmas pusztán, hogy ne érjék őket utol az üldöző csapataink és a szívtelen káosz törpéktől, valamint az északi hegyek élőholtjaitól is tarthatott, de nem volt más választása. Nem mutathatott gyengeséget, és gyermeke jövőéről volt szó! Immáron ő volt a Nagybendő, - így hívják a mindenkori vezért - neki kell megmondani hova mennek. Két akadékoskodót agyonütött, erre a többiek nagyot nevettek és el is indultak másnap nyugatra, amiről ekkor még viszonylag keveset tudtak, csak azt, hogy sok ott a nagytermetű hal, meg orkokkal kell érte megverekedni. Ezzel nem volt egyiküknek sem baja, hisz mindkettőt szerették. Az elfogott ogrék viszont berúgtak az utolsó este és táboruk romjai közt maradtak, majd kelet felé indultak a sereg után a bolondok. Egy borospince feldúlása utáni reggel fogtuk el őket. Nem tudták megmondani hány nappal vannak lemaradva a seregtől. A nyomokból négy napra gondoltunk.

A Nagy Beltenger nyugati partján fekvő hajdani dicső Balatónia tartomány egy jó ideje Szálkaköpő Grabrukk és orkjai uralma alatt áll, tudtuk meg eg közeli faluban. A tóból tömegével kifogott óriás harkluk (valami nagytestű harcsaféle, kifejezetten ronda hal) igen jelentős mennyiségű élelemmel és bevétellel látja el az orkokat.

Grabrukk orktól kissé szokatlan zsenialitását tükrözi, hogy igyekezett bebiztosítania magát más szomszédos fajoknál: Észak-nyugaton Thorglamma a Troll Király biztosította az ork vezért hűségéről, természetesen csakis megfelelő halhúsért cserébe, míg dél-nyugaton egy ogre zsoldoscsapat és kapitánya, Borgla látja el a terület védelmét, szintén jelentős halszállítmányért. Azt senki ne higgye, hogy maguk az orkok ülnek csónakokba pecázni. A harklukkok kifogását és feldolgozását ember és goblin rabszolgák százai – ha nem ezrei - végzik. A Keletről nekiindult ogre törzsek azonban nem üzletelni jönnek. Grabrukk minden bizonnyal most is jobbkezére, Gakamakra bízza a megállításukat.

Uram! Nem tudom ez a Gakamak az a Gakamak-e vagy csak egy újabb tagja ennek az úgy látszik kiirthatatlan családnak, de alaposan megfontolandónak javaslom, hogy egy jelentősebb expedíciós sereg élén kelj segítségünkre. Ilyen jelentős erő ellen bár megkíséreljük a felderítést, de a dolgok alakulásán változtatni még csak meg sem próbálhatunk. Ha ez a Grabrukk szövetséget köt ezzel az új Nagybendővel és netalán ez az új nagykoalíció meg is indulna felénk, nem hiszem, hogy jelen állapotunkban ellen tudunk nekik állni jelentős külső segítség nélkül.

További parancsait várom!

Earling, felderítő lovaskapitány

Lentebb ismét Ondoher kormányzó naplójából idézek. Bár a könyvben ez az előző bejegyzéssel egy teljes részt alkot, szerkezetileg úgy gondoltam, hogy az előző rész még a CsontGrad utóhatási, míg ez már a Balatoniai hadjárathoz tartozik, így művemben külön vettem. A lenti feljegyzés azért is érdekes, mert ritkán nyerhetünk ennyire közeli bepillantást egy parancsnok gondolataiba, abba min is múlik egy sereg összeállítása, felkészülése.

Jelentésük alapján újra megfontoltam a támadást.

Ekkor megvilágosodtam, hogy indulnom kell. legalább egy expedíciós haderővel ami felderíti a régiót, ha a felszabadítása nem is jöhet szóba. utasítottam tisztjeimet, készítsenek fel egy kisebb felderítő, de ütőképes haderőt a küldetésre. Mivel orkokról volt szó, Trici egyértelmű volt hogy velem jön. A másik két hüllő épphogy kibírta az utat haza, így szóba sem jöhetett a hadba vonulásuk, és sajnos Quetzl sem volt formában. A nehézlovasok maradékát vittem magammal, egy nagy csapat gyalogos lovaggal és némi pajzsos gyalogokkal. Chukkulart magammal vittem, mert könyörgött, hadd jöhessen. Szeretne halat enni azt mondta. Tudtam, hogy hazudik, csak harcolni akar és zavarja a nagy felhajtás ami mostanában van körülötte. Galnozst is magammal vittem, ha sikeres lesz a felderítés kell valaki aki elmeséli majd itthon. Chukkularral egyebként CsontGrad óta nagyon jól kijönnek egymással. Talán túl jól is. Még a végén elrontja nekem ezt a pofozógépet ez a pernahajder. Figyelnem kell rájuk. A város kormányzását Beyukigtre hagytam, a határra visszaküldtem Farthakist a felderítőivel és némi barbárral visszaküldtem a határra felügyelni az esetleges betöréseket. Vasárnap délelőttre minden készen állt az indulásra. A templomok harangjai megkondultak, mi pedig elindultunk Nyugatra.

* kivonatok Tudós Fredrics – A hadtudomány kialakulásáról című művéből

Az Ogrék sztorijának kitalálásában természetesen Kaba is közrejátszott, Balatónia története pedig Szabados Rudolf hévízi hobbitárs írása nyomán született