Terepasztalos és egyéb stratégiai játékok

2016\07\17

Tereptárgymustra

avagy mi is van most amit asztalra tudok rakni

A sajóvámosi buli alkalmával terepeim több asztalon voltak felrakva, így nem láttam egyben elmúlt évem  munkáját. Most, nyári szabadságom első napján rászántam magam és összeraktam az asztalt, és felhelyeztem rá minden terepemet, valamint az embersereg vezéreit, hogy azért mégse legyen teljesen üres. Mivel a műhelyben fotóztam, néhol jobbnak láttam feketével kitakarni a hátteret, kicsit nagy a rumli. Elgondolkodtam azon, hogy lehet az egyik hosszú oldalra keresni kellene egy nyomtatható hátteret a későbbi hasonló fotózások kedvéért.

Az építési fázisokról erre lesznek a korábbi cikkek:

Hogyan raktam össze az asztalt

Hogyan készítsünk erdőt

Nézzük akkor:

 

asztal_04_1024x683.jpg

More:

beszámoló asztal készülődés

2016\07\10

A 40K projekt mégis elindul

avagy a KMCS hangulata magával ragad

Legutóbb 40K témakörben ott hagytuk abba, hogy tetszik nekem ez a 40K, meg jó is lenne, de nem mindenben nyerte el osztatlan rajongásom. Ez azóta sem változott meg bennem gyökeresen, de a két KMCS forduló után azt mondtam nekem ez az élmény kell.

image_88.jpg

image_87.jpg

Az elsőre nagyon szerettem volna eljutni Füzesabonyba, Serrath komával megint talalkozni, akit mikor először láttam fantasztikusan szép ogre seregével, rögtön megkedveltem. Akkor játszottuk Zirriannal a Frostgrave tesztmeccsünket, szóval nem most volt. Sajnos az élet azonban mást hozott, nem tudtam akkor elmenni hozzájuk. A beszámolók és képek alapján viszont elhatároztam, egye fene, megcsinálom a Chaos Space Marine seregem méghozzá a dizájnban, háttértörténetben nekem oly kedves Thousand Sons csoport köré építve. A II. KMCS ami itt volt Miskolon, már jobban jött ki, pár órára be tudtam ugrani, és tényleg remek kis rendezvényt raktak össze a srácok. Ritkán látni ennyi játékost egyszerre egy helyen mifelénk. Ez ismét megerősített abban, hogy vágjak bele.

 image_86.jpg

Tehát eldőlt belevágok a 40k-ba és Thousand Sons és Tzeench démonisten egyéb Chaos Space Marine seregeit fogom irányítani.

image_85.jpg

More:

készülődés tervezés 40K

2016\07\05

7 dolog amit ne kérdezz egy makettezőtől

Kicsit több mint két éve kerültem be a terepasztalos-makettezős világba.

Ismerősi köröm egy része elég furcsán fogadta, jobbnál jobb kérdéseket tett fel nekem. Ezek közül írok le párat.

[Mivel a listás posztok minenhol vonzzák a látogatókat, megnézzük itt is működik-e?]

1. És mi a jó ebben?

Mármint azon kívül, hogy valami szépet alkotok, egy olyan tevékenység közben, ami végtelenül megnyugtató? Kedves új emberekkel ismerkedhetek meg?  A középiskolai rajzórák haszontalansága után rájöhetek, hogy képes lehetek alkotni? Hogy a terepasztalos játékokhoz képest bármilyen PC játék élmény smafu? Hogy folyamatosan tágul a képzeletem? Hogy fejleszti a kreativitásom? Hogy érdekes, új dolgokat ismerek meg? Történelmi ismereteim rohamosan nőnek?

image_72.jpg

2, Ez nagyon drága?

Különösen vicces kérdésnek minősül, ha láncdohányos teszi fel a kérdést. Mi számít drágának? Ha egy nagyobb üveg pálinka és két doboz cigi árából veszek 2-3 hétre (vagy 2-3 hónapra) elegendő festenivalót az drága? 

image_68.jpg

More:

ismertető humor

2016\06\19

Beszámoló a Sajóvámosi Családi Napról

Sikeresen túl vagyunk a rendezvényen. Kicsit kaotikusabban lett kész, mint terveztük, kicsit kevesebben jöttek vendégek, mint vártuk, viszont sokkal jobban éreztük magunkat, mint reméltem!

13313355_1194442467267664_1004867117_o.jpg

Előző este írtuk alá az új lakásra a szerződést, szóval, ha a bank is úgy dönt, akkor Grosh hobbitárs fölött fogok lakni ősztől. Gyönyörű kilátás lesz a belvárosra a kilencedikről és amíg nincs gyerek, a második kisszobát megkapom hobbi-kuckónak a feleségemtől, szóval tessék szurkolni, hogy minden rendben legyen!

Ahogy az ügyvédtől hazaértünk, átnéztem Groshékhoz, ahol már várták a Gyökei-klánt is. [Jelenleg kb. 4 lépcsőházzal vagyunk arrébb albérletben.] Ugyan csak egy fél órára akartam átnézni, mert még volt melóm a készüléssel fa talpalások és seregtálcák elkészítése témakörben, viszont olyan jó volt a hangulat, a srácok meg oly segítőkészek, hogy hazaugrottam a befejezni való dolgokért és visszamentem. Öcsémtől kapott saját főzésű szilvapálinkájából is vittem kis kóstolót a srácoknak, ha már jönnek Vámosra, tudják mi van ott. Csak sofőr úr tiltakozott, a többiek elismerően köszönték a célzóvizet. Amíg Loresh és Kaba 40K csatájukat játszották, addig a Gery és Grosh segítettek a talpalásban. Kifejezetten pofásra sikerültek a végén. Dobozolni is sikerült őket és a tálcákat is sikerült festeni. A végén még Grosh néhány házi terepére is jutott idő, azokat is füveztük és virágosítottuk. A pálinka is fogyott, meg a meccs is véget ért, így éjfél után nem is olyan kevéssel azért pihenni tért mindenki.

Reggel kicsit késve indultunk a sárga Land Raiderrel, és még a vasgyár mellé is kinéztünk, de kiderült Miyamotoék külön kocsival jönnek, Karesz meg közben már a helyszínen várt minket, mert hozta a Scenery World Workshop lávás asztalát. Ráadásul sietne is mert nem tud maradni, ugyanis közbeszólt a család és máshol van jelenése. Még Zirrianhoz felugrottunk – két perces kerülő csak – a KoW szabálykönyvért, meg egy game math-ért, no meg a seregzászlós Boromir figurámért.

More:

beszámoló 40K Kings of War Sajóvámosi Családi Napok

2016\06\03

Az ötödik Alkinosozoriaknazi haditanács - 2. rész

Sajómenti csaták: Sajóvámos védelme

Ondoher elővigyázatossága a határ megerősítésével kapcsolatban igazolást nyert. A kabai orkok soha nem látott nagyságú haderőt toboroztak össze, és elindultak a gazdag mezőgazdasági vidékek fel. A zöldbőrűek mintha csak másolták volna a legutóbbi hadjáratukat. Februárhoz hasonlóan most is kísérte a sereget egy nagyobb goblin csapat, valamint egy önálló kontingens a különös fegyverzetű Uruk-hai osztagokból. Ez utóbbiak száma aggasztóan nagy volt, és kíméletlenül fosztogatva kezdték meg a támadást a Sajó mentén. Senkinek nem kegyelmeztek, olthatatlan gyűlölettel kaszaboltak le mindenkit aki elég ostoba volt szembeszállni velük, különösen a mágusokkal bántak el kegyetlenül. A határvédő csapatok felvették velük a küzdelmet, és elhúzódó csaták sorozatát vívták egymással, de a fertelmek végül teret nyertek és meghátrálásra kényszerítették a védőket. A Sajó jobb partján védekező csapatnak írmagja sem maradt, de a bal oldalon sem volt sokkal rózsásabb a helyzet, bár az orkok is jelentősen megfogyatkoztak a küzdelmek végére, farkaslovasaik például mind egy szálig odavesztek.

 13334338_1194442450600999_863909056_o.jpg

Az ifjú hadvezérekkel

A csatavesztést talán magyarázhatja az orkok különös taktikája, felszereltsége, valamint, hogy Farthakis és a könnyűlovasság nem volt a határ ezen részén ekkor. Észlelték ugyanis, hogy a Gakamak vezette fősereg északabbra lépett Osogolt földjére és egyenesen nyugatnak, Sajóvámos felé tartanak. A település, a mellette lévő két hídnak köszönhetően fontos átkelési pontnak számított. Ha sikerül ott befészkelniük magukat az orkoknak, szinte lehetetlen lesz jelentős véráldozat nélkül kifüstölni őket onnan. A hírrel maga Farthakis loholt a fősereghez, mely az első hírekre reagálva délre indult a betolakodók ellen. Az új helyzet viszont azt kívánta meg, hogy a határ védelmével megbízott csapatok amíg csak lehet tartsák fel a Sajó mentén az Urukokat, a főseregnek Gakamak ellen kellett vonulnia.

01_csatakezdes.jpg

 A hadrendek

More:

2016\05\29

Az ötödik Alkinosozoriaknazi haditanács - 1. rész

Sajómenti csaták: Előzmények

A Debreczenvári hadjárat után a visszatért csapatok Fréorl lovas parancsnok irányítása alá kerültek. A csata tanulságai alapján elkezdte a nehézlovasság létszámbeli erősítését majd a frissen felállított csapatok kiképzése különvált két irányba az úgynevezett "Vérkövek ütközete" után. Erről a csatáról sajnos csak töredék információink vannak, de az biztos, hogy ekkorra már Ondoher ismét átvette a vezetést a csapatok felett, és egy jelentős élőholt sereggel küzdött meg a Re'eg hegyek lábánál, Osogolth-tól nyugatra. A csata döntetlennel végződött, az élőholtak számos értékes Vérkövet zsákmányoltak, majd visszavonultak. Mivel a csapataink jelentős veszteségeket szenvedtek ekkorra, a vezér nem indult utánuk, megelégedett azzal, hogy nem szenvedett vereséget. Bár ez a rothadó sereg korábban kétszer is legyőzte a keleti orkokat, a mi seregünket mégsem tudta megtörni. Feljegyzésekből tudható, hogy a csata egy leírását őrzik a Basileai Nagykönyvtárban, így egy mágustanoncot menesztettünk ennek és más értékes dokumentumoknak a felkutatására.*

image_66.jpg

A vérkövek ütközete #1

Még a debreceni buli után pár héttel sikerült Grosh élőholtjaival egy jó kis csatát vívnunk. A 6. 7. és 8. kör végén is stabil döntetlenre álltunk egymás ellen a Kill and Pillage! küldetéses 1500 pontos meccs végén. A csatáról még nem volt időm írni jelentést, de fejben már megvan a történet, a sajóvámosi meccsbeszámolók után meg is írom, csak gondoltam kanyarítok egy kis sztorit miért csúszik, és miért jött a harmadik után az ötödik haditanács bejegyzés.

image_65.jpg

A vérkövek ütközete #2

More:

készülődés 40K Kings of War Sajóvámosi Családi Napok

2016\05\01

Kings of War verseny és wargame bemutató Sajóvámoson

Sziasztok!

Már csak 1 hónap és kezdődik a rendezvény. Előző posztomban láthattátok a leírást nagyjából mire számítsatok, most konkretizálnám a bemutatót és a versenyt.

image_25.jpg

Wargame bemutató:

Két asztalon tervezek Kings of War bemutatót papírfigurákkal seregenként 750 pontból. Négy sereget tervezek addig elkészíteni, az élőholtak majdnem kész van, emberek, orkok és törpök lesznek még.  Elsősorban a helyi érdeklődő gyermekeknek szánom ezt a két asztalt, itt megismerkedhetnek a játékkal, anélkül, hogy a versenyben ez fennakadást okozna. Ennek gördülékeny lebonyolításában számítanék az éppen nem játszó versenyzőkre az asztalok felügyeletében.

Ha valaki más játékkal jönne, akkor is szívesen várjuk. 40K, EPIC, SAGA vagy bármi más is elfér, bár ezekhez előfordulhat, hogy terepet, asztalt is hozni kell a játékosoknak, szóval mindenféleképp egyeztessünk előtte. Elegendő jelentkező esetén esetleg ezekből külön versenyt is szervezhetünk.

Bárkinek bármi kérdése van, nyugodtan kérdezzen itt kommentben, vagy inkvizitor fórumon, vagy emailben tőlem. kelemanus[kukac]yahoo[pont]com

image_31.jpg

 

Kings of War verseny:

Sereg mérete: 1000 pont

Asztalok mérete: 120x120-cm (4”x4”)

Küldetés: Kill and Pillage!

Nevezési díj: 1000 Ft

Egységmegkötés: külön a szabálykönyvhöz képest annyi, hogy a repülő egységek a sereg maximum felét tehetik ki pontszámban, valamint minden figura legalább alap festettséggel rendelkezzen.

A lebonyolítás csoportkör+kiesés rendszerben zajlik kevés jelentkező esetén, sok nevező esetén kieséses rendszerben, győztes-győztessel, vesztes vesztessel, amolyan alsó-felsőház rendszerben.

Minden versenyen résztvevő vendégem egy tál gulyáslevesre dél körül. (Lesz csípős is!)

Nyeremények: Erkölcsi győzelem, dicsőség, oklevél valamint vásárlási utalvány a nyereményalaphoz mérten, ami meg ugye a nevezők számától függ.

Nevezés emailben a kelemanus[kukac]yahoo[pont]com email címen lehet, május 26-ig a pontos sereglista leadásával. Kéretik a kow2.easyarmy.com-on összerakni a listát, és a pdf-et mellékeljétek. A nevezésbe írjátok bele a nevező nevét, becenevét és lehetőleg a telefonszámot is, ha valami miatt sürgősen kellene odaszólnom.

A verseny 10:30-kor kezdődne a sorsolással, reményeim szerint 18:00-ra véget is érne.

 sam_3514.JPG

 A helyszínről még egyszer:

Miskolctól 15 kilométerre, északra, autópálya lehajtótól 12 km-re, Sajóvámoson várunk mindenkit. Ha a faluba beérsz, de eltévedtél, a falu közepén van a katolikus és református templom. Amellett bolt és kocsma is van, ott megmondják hova gyere, vagy egyből hajts be a református templom mögé a parkba és meglátod ezt az épületet.

image_26.jpg

Helyszin: Sajóvámos, Kossuth Közösségi Ház (3712, Sajóvámos, Kossuth tér 1/A)

Időpont: 2016. május 28, szombat, 10:00-19:00

 

Gyertek sokan, mindenhonnan!

2016\03\26

Kings of War seregem áttekintése, egységkritikák és fejlesztési tervek

Túl vagyok pár meccsen a KoW redszerben a Kingdoms of Men sereglistámmal, és ideje megnéznem mit tanultam ez idő alatt az egységekről, és a rendszerről.

A seregemmel összességében elégedett vagyok. Gyűrűk Ura játékból átmentett figuráim megállják a helyüket megjelenés szempontjából, bár talpalásuk nem szabályos, a movement tray méret viszont igen, és az a lényeg. Az egységek ránézésre beazonosíthatóak, mind méret, mind felszereltség alapján. 

Eddig alapvetően két felállást, taktikát próbáltam ki. Az első Zirrian törpéi ellen a sok kis egység, olcsó típusból témakörben volt. Nagyon nem vált be. A bátorságuk hamar inába szállt - akár 4-6 seb után bukták a nerve tesztekek - így változtattam a seregépítési elveimen. Nézzük mi lesz, ha "elit" egységeket hozok, legalább regiment méretben. Ez bevált több csatában, ezért ezt részletezném.

a3.jpg

1650 pontos sereg a Miskolci Makettfesztiválon

More:

ismertető Gyűrűk Ura Kings of War

2016\03\23

Hadijelentés Osogolth seregeinek Debreczenvári expedíciójáról

  

Új élmények, új stílus. A debreceni kirándulásunk összefoglalóját megírta már Kaba, tessék olvasgatni - http://daxikaba.blogspot.hu - első részben a festegetést, másodiknak a csata objektív leírását sok-sok csataképpel, körről körre – kommentben a kiegészítő meglátásaimmal – harmadiknak pedig az orkok szemszögéből a történetet. Most pedig következzen az én változatom a történtek értelmezésében, levél formában.

 

A felderítés ami Debreczenvár felé indult végül nem várt következmények mozgatórugója lett, olyan, mint amikor a számszeríjak ravaszához ér a katona. Sok idő telik el mire a mozdulattól a nyíl célba talál, de a folyamat már elindult. A portyáról beszámolóként ránk maradt Fréorl lovassági parancsnok levele a Fősztrategoszhoz és a Tanácshoz, amit ide is másolok, tanulmányozza mindenki saját okulására! *

 

Mélyen tisztelt Fősztrategosz és Tanács!

Engedelmével én teszek jelentést a parancsnokom Ondoher kormányzó helyet, az Alkinosozoriaknazi helyőrség Debreczenvári expedíciójáról, tekintettel arra, hogy vezérem az orkok elleni csatában szerzett szörnyű sebei miatt jelenleg sebláztól szenved és válságos az állapota. A csatát ugyan megnyertük, és két szerintünk jelentős értékkel bíró varázstárgyat zsákmányoltunk, a küldetés igazi célját sajnos nem sikerült megvalósítanunk, nevezetesen a Debreczenvári királysággal felvenni a kapcsolatot, viszont az orkokról értékes értesüléseket szereztünk.

image_59.jpg

Debreczenvár felé a déli úton haladtunk, tekintettel arra, hogy a keletre indulás esetlegesen egy törpe ellencsapást provokálhatott volna. A sereg elején lovagjaim, valamint Farthakis felderítő parancsnok portyázói haladtak.

More:

csatajelentés Kings of War

2016\03\17

A harmadik Alkinosozoriaknazi haditanács - készülődés a Debrecenvári expedícióra

Miután a határt biztosította Ondoher visszavonult Alkinosozoriaknaz városába serege nagy részével. A strategoszok testülete nem bízta meg új expedícióval egyelőre, de a régenstanács a körzet kormányzójává tette és persze teljes amnesztiát kapott legutóbbi nagy győzelmei után. A felderítőket a déli határon hagyta, Farthakis parancsnoksága alatt. Semmi nyugtalanító hír nem érkezett tőle már hetek óta. A város újjáépítése szépen haladt. A városfalat már kijavították, ahogy a körmágusok tornyának sérült részeit is. A lakóházak közül is majd minden másodikat sikerült javítani. Így is sok volt üresen, de a kormányzó tudta, ha újra be akarja népesíteni a tartományt akkor helyet kell kínálnia az újonnan érkezőknek. Érkeztek is néhányan a többi tartományból, valamint egy jelentős csapat északi barbár is bebocsátást kért. Rövid gondolkodás után befogadta őket. A város keleti részén szzállásolta el őket, és az újak meghálálták a bizalmat. Nagy munkabírással dolgoztak és élvezték a városi életet. Néhányuk remek erőben volt, kiváló harcosnak néztek ki. Ondoher nem vetette el az ötletét annak, hogy a város újjáépítése után külön harcos osztagot szervez belőlük. Rügyfakadás ünnepe előtt kilátogatott kudarca helyszínére. Az orkokkal majd törpökkel vívott csata óta nem járt itt. Most kész volt szembenézni a múltjával. A holtakat régen eltemették, a csatamezőt beborította a frissen sarjadó fű. Az egyik bokor tövében egy míves törp harci fejszét látott meg. Leszállt lova nyergéből és magához vette. Kicsit nehéz volt a karjának, de gyönyörű fegyver volt. Nemesacél éle még most se vetett rozsdát, az arany díszítések csodásak voltak. Úgy döntött megtartja személyes fegyverének, hogy innentől mindig emlékezzen rá, a remélt barátból is lehet ellenség és bármilyen kudarcból lehet visszatérés.

image_44.jpg

Úgy gondoltam, készitek egy új kapitány modellt. Az eddigi nem emelkedett ki eléggé a csata forgatagából, nem látszott rajta, hogy ő egy igazi hős, egy inspiráló személy a csatatéren. Így fogtam egy nagyobb kavicsot, ráraktam egy Minas Tirih harcost, kicsit állítottam a kéztartásán és kapott egy törpe csatabaltát. Egy cseppet nagynak tűnt elsőre a fegyver, de majd megerősödik a vezér, elbírja. A festési séma a szokásos maradt, nem akartam hogy túl egyedi legyen. 

A városba visszatérve küldönc várta a kormányzót. A strategoszok testülete megbízta, hogy jelentős erőkkel hajtson végre agresszív felderítést délre, valamint amennyiben komoly áldozatok nélkül lehetséges vegye fel a kapcsolatot a Debrecenvári emberekkel, próbáljon meg a keleti orkok ellen egy szövetséget létrehozni, ha pedig lehetősége van rá az orkokkal számoljon is le. Amennyiben lehetséges, próbáljon meg az élőholtak nyomára is rálelni. Amint tud induljon. Ondoher készült erre, kiadta a parancsot csapatainak készüljenek szemlére. Mutatni akart nekik valamit. 

Makettfesztivál óta tervezzük, hogy lemegyünk Debrecenbe játszani egy jót. (Igazából sokkal régebben, de azóta tényleg komolyan fontolgatjuk.) Most hétvégén viszont meg is fog valósulni. Négyen megyünk a mediterrán Ózdról (aka Miskolc) a Nagyon-nagy Faluba (aka Debrecen) egy két napos portyára. (Zirrian, Grosh és Loresh hobbitársak vállalkoztak erre rajtam kívül) Állítólag lesz hurka-kolbász meg sör. Lehet erre nemet mondani? Szombaton festegetünk meg megnézzük a Memoir 44 társast, vasárnap pedig mass wargame nap lesz. Kabával folytatjuk hősi párbajunk, erre készültem mostanában. 

Az elmúlt napokban fejlesztést hajtottam végre Tricin. A szabalyok szerint +10 pontért egy könnyű ballistát lehet a hátára rakni a Beast of War egységeknek.  Az ihlet itt is a Medieval II - Total War játékból van. Ott a timuridák frakciónak van olyan elefántja aminek a hátán egy ládában egy kicsi ágyú van. 

image_45.jpg 

Íme az én variációm.

 image_46.jpg

A ballista a korábban bemutatott módon készült. A láda balsafából készült. A hátsó nyiltartó valami random bit egy alkalmi bit doboz vételből, azt hiszem valami elf ballista tartozéka eredetileg. A zaszlókat illetve az ikont nem tudom milyen készlethez adják, nem emlékszem honnan vanak. 

 image_47.jpg

image_48.jpg

image_49.jpg

A dísszemlére felsorakozott a teljes sereg. Az előző csata óta megnőtt a sereg létszáma. Felállítottak még egy hordányi Foot Guard osztagot, és a gyalogos harcosok száma is jelentősen nőtt. Az íjászok toborzása azonban hagyott kivetnivalót maga után, de Ondoher remélte ez hamarosan megoldódik. A sereg készen állt a szemlére, mikor mindenki kedvenc óriás bestiája is megérkezett. Trici láttán mind csodálkoztak. A hatalmas bestia szemmel láthatóan élvezte a figyelmet. Mindenki egyetértett, így még félelmetesebb lett. A kormányzó ismertette a parancsot, majd megnevezte az osztagokat akik vele tartanak délkeletre. Az elit egységeket vitte, míg a phalanx milcia otthon maradt az ijaszok felével, és némi kardos milíciával. Parancsnoknak egy idős mágust tett meg.

image_50.jpg

A két foot guard egységbe, hogy meg lehessen különböztetni melyiknél melyik artifact van csináltam két markert, mindenféle random bitekből. Szerintem ki fogjátok találni melyik az Istenek Áldása és melyik az erőt adó sör. :) Nem a legszebbek, de a célnak bőven megfelelnek.

image_51.jpg

Végezetül pedig egyben a fejlesztések.

image_52.jpg

Reszkess Debrecen, jövünk!

 

 

készülődés Gyűrűk Ura Kings of War

süti beállítások módosítása