Terepasztalos és egyéb stratégiai játékok

2016\03\15

Készítsünk erdőt, kínai műanyag fából, olcsón, házi talpalással

A mostani leírásomban azt mutatom be milyen fákat rendeltem neten, és azok hogyan illenek a modelljeimhez és egymáshoz méretben.

Amikor elkezdtem összerakni az asztalt több fa készítő tutorialt megnéztem. Nem tűnt bonyolultnak, mégis mikor megpróbáltam, nem voltam elégedett az eredménnyel. Aztán böngészés közben láttam néhány vasútmodellt, és hozzá műanyag fákat, amik közt akadt több is, ami elég szimpatikus volt. Felmentem az eBayre és a vasutmodell temakörben rákerestem a bűvös "tree" szóra. Rengeteg szín, forma, méret és ár jött szembe. 4 forma tetszett meg, ezekből rendeltem 1-1 csomaggal, ezeket fogom most bemutatni.

image_40.jpg
Először a piros virágos érkezett meg. 10 db fa volt a csomagban 5 méretben, mindből 2-2 darab. A piros viragot az elején hullatták, de aztan gondolom leesett ami nem volt rendesen felragasztva, így most már rendben van. Talpalásuk egyesével egyéni basere történt, azzal a technológiával ahogy a sasokat is talpaltam. Jelesül, hullamos kartonból vagtam kört, itt 40 mm átmérőt, kettőt összeagasztottam, úgy hogy a szálirány 90 fokos volt a két rétegben egymáshoz képest. Körbe maszkolószalag ment, majd a szokasos pva+papaájhomok kombó, száradás után festék, majd a műfű. Nem nagy meló, de az asztalon nagyon mutat tömegben. Kb. 800 forint körül van a 10 db.

image_39.jpg

1 nap késéssel érkeztek a csonkok. Ebből is 10 db érkezett, kvázi egyformák. Ezek multifunkciósak. Egyrészt bele lehet szúrni a többi fát, hogy még menőbb kinézete legyen, bár szerintem itt akkor kicsit puttizni is kell, mert nem tökéletes az illeszkedés egyikkel sem. A másik lehetőség amit én választottam, hogy külön rakom fel, kivágott fát illusztrálni. Hármas és kettes csoportokban raktam őket talpra, - az előzőhöz hasonló módon, csak a talp forma lett egyedi itt - így le tudok egy területet fedni velük, ami játektechnikailag nehéz terepnek számít. Nagyjából másfél tenyérnyi területet tudok vele lefedni, az elég is ahhoz, hogy a lovasrohamok tervezésénél számolni kelljen vele. Ezek voltak a legdrágább fák, kb. 2400 ft volt a csomag.

image_42.jpg

Harmadik etapban jöttek a gyümölcsfák. Ebből csak 3 db jött, némileg különböznek, de alapvetően ugyanazok. A virágos fákkal azonos talpalást kaptak. Kb. 600 ft körül elérhető.

image_43.jpg

Utolsónak a nagy lombos fák érkeztek. 10 db fa, 2 méretben , 5-5 darab. Ezek a legnagyobbak, ők adják majd az igazi erdőt. A virágos fák talpalását kapták ők is. Ebből a típusból azóta rendeltem még 20 darabot, legyen rendes erdő akkor már!  Kb 800 ft körül lehet kapni ezeket is.

 

Összességében elégedett vagyok. 5-6 ezer forintból a teljes asztal fa lefedettsége megoldva, szebben mintha én csináltam volna. Aki hasonlón gondolkodik, azt tudom mondani vágjon bele, kis költséggel egész látványos eredményt lehet elérni. 

ismertető készülődés

2016\03\12

Miért nem kezdtem bele eddig a Warhammer 40K projektbe?

...avagy miért várakoznak a káoszmariskák a Terror Szemében.

Kicsit rendhagyó poszt következik. A napokban volt egy kiújult véleménycserém pár klubtárssal, miért is vannak fenntartásaim a 40K rendszerrel, miért nem vágtam bele annak ellenére, hogy számos játékot megnéztem, kipróbáltam már.

Szeretném itt összefoglalni mi az amit én tapasztaltam ebből a rendszerből, mi az ami tettszik, mi az ami nem. Nem akarok befolyásolni vele senkit, sem rá, sem lebeszélni a rendszerről, ez magánvélemény.

image_34.jpg

Kezdjük azokkal az okokkal amik miatt egyáltalán szóba került nálam a 40K.

Első amit kiemelnék a lore és a fluff. Nagyon tettszik a világ, a történet, a fajok eredete, jelene. Szépen ki van dolgozva a háttér, a karakterek, a motivációk. Vannak jók, máshogy jók, vannak gonoszak, vannak máshogy gonoszak. Mindenki haragszik mindenkire - aka Total War. :)

image_35.jpg

A másik ami tettszik a képi világ, vagyis a figurák. Nagyon szépen faragott, népenként egységes stílusú karakterek egész sora az ami megfogja az embert. Nida, nekron, SM, ork, démon, tau, mindnek van egyénisége, stílusa. Nem is akármilyen!

Harmadik ami tettszik az, hogy sokan játszák, így ellenfél is mindig akadna. Nem elhanyagolható szempont.

És ezzel nagyjábol vége is az előnyöknek.

image_36.jpg

A szabályrendszert túl kaotikusnak találom elsőre. Más játékoknál sokkal könnyebben átláttam, mit tehet meg a másik sereg, vagy akár a sajátom. A rengeteg kódex, az hogy bizonyos seregeknek 2-3 könyv is kell hogy tudja mi fog az asztalon történni szintén bonyolultnak tűnik elsőre. Az általam korábban próbált rendszerekben ez nem jelentkezett ilyen szinten. Főleg a spec szabályok mennyisége az ami soknak tűnik a LotR és KoW rendszerek után. Beismerem ugyanakkor, hogy ez mélységet is adhat a játéknak, tehát akár előny is lehet egy bizonyos - nem kevés - befektetett energia, idő és pénz után.

Egyértelműen kedvem szegi viszont a más játékokhoz képest drága volta. Aki vitatkozni akar, tegye a szívére a kezét és nézzen rá a wulfen dobozra pl. Egy alap 5-600 pont körüli sereg árából sok esetben más rendszerben nagyobb figuraszámú egység is kijöhet, néhol akár dupla méret is, és most nem az 1/72-re gondoltam. Az hogy nekem a történeti háttér miatt egy olyan nép, nevezetesen a Thousand Sons CSM sereg tettszik, - mind a lore, mind a megjelenés szempontjából - ami meg extra drága, megint nem könnyíti a dolgom.

image_37.jpg

Másik ami kedvem szegi szintén, az előző kettő kombinációja. Ami két sereg nekem legjobban tettszik a TS-CSM és a Tzeentz démonsereg a szabályok szempontjából úgymond mostohagyermek. Bárki tapasztalt játékosnak megemlítem hogy őket játszanám azt mondja: "de hát az ratyi!"

Nem tudom megérteni azt, hogy az elvileg magát a világ legnagyobb és legjobb wargame studiojanak tartó Games Workshop hogyan engedheti meg azt magának, hogy a seregei kiegyensúlyozatlanok. Mindenhol ezt olvasom, hogy vannak ún. táp és elhanyagolt sereglisták. Arról beszélek, hogy hogyan lehet az, hogy a seregek kb fele eleve hendikeppel indul más sereg ellen. 1 meccsen mivel kocka is van az asztalon ugye bárki nyerhet, de ha meg is történne hogy egy TS CSM sereg lever egy új Tau sereget mindenki nézne egy nagyot. 

image_38.jpg

Remélem ez utóbbiban hamarosan változik valami. A kisebb studiók mostanában olyan szinten adnak a vásárlók, játékosok visszajelzéseire ami sok GW rajongónak hihetetlenül hangzik. Ezek a gyartók emiatt jelentősen tudják növelni a játékosbázisukat. Ha a GW nem akar megragadni egy szinten, stagnálni, urambocsá vsszafejlődni - khmm; Age of Sigmar, ami piaci előnyt hozott.... a Manticnak - hanem tovább fejlődni, kötelező ezt meglépnie. Bízom benne hamarosan bekövetkezik ez, már csak a jelenlegi játékosok miatt is. 

Ami engem illet, nem vetettem el örökre a 40k sereg ötletét, de jelenleg parkolópályán várja a lehetőséget az indulásra.

 

Köszönet a poszt megírásához nyújtott motivációért kiskorubézoltánnak!

ismertető 40K

2016\03\01

Programajánló: Wargame bemutató - KoW verseny Sajóvámoson

Sziasztok!

Miskolctól 15 kilométerre északra van az én kis falum, Sajóvámos. Itt immáron több mint 10 év megrendeznek egy ünnepséget gyermeknap környékén, ami ugye május utolsó hétvégéje. A rendezvény a Sajóvámosi Családi Napok névre hallgat.

image_25.jpg

image_26.jpg

image_27.jpg

A rendezvény helyszíne

Mint a neve is sugallja, ez egy többnapos rendezvény. Pénteken egy helytörténeti vetélkedővel indít, a helyi általános iskolások részvételével. Szombaton a sport és a szabaidős tevékenységek veszik át a stafétát, kerékpártúra, valamint futóverseny mindig van, de valami újdonság is akad minden évben. A vasárnap a kulturáé, számos fellépő szerepel a szabatéri színpadon is. Mivel a buli egyrészt a Kossuth Közösségi Ház születésnapi ünepsége is és ez a ház ad helyet a település kulturális és önképző csoportjainak is, ők is fellépnek ezen a rendezvényen.

More:

készülődés Gyűrűk Ura Kings of War Sajóvámosi Családi Napok

2016\02\23

Kreatív seregépítés: élőholtak papírból KoW bemutatóra

Sziasztok!

Következő tervezett bemutatónk a "the Forge" csapattal majd május utolsó hétvégéjén, szombaton, Sajóvámoson lesz. Tavaly már voltunk itt, akkor Gyűrűk Ura SBG bemutatót tartottunk valamint Warhammer Fantasyt. Az elmúlt évben a klub viszont nagyon átállt a 40K és KoW rendszerekre, így valószínű ezekkel megyünk majd ide is. KoW rendszerből valószínű tartunk egy klubversenyt is, nem csak ismertető játékot, ahova szintén kellenének a figurák, így kellett valami alternatíva a bemutatóra. Lett is egy ötletem legutóbbi Pinterest böngészésem közben.

A LotR SBG magazinhoz voltak mellékletben ilyen nagyon tuti lapok, kinyomtatható figurakártyákkal. Ebből néztem meg az Army of the dead sereget. Csak a sima gyalogság volt meg, de a GW honlapján a lovas figura és a király képe is elérhető, pont megfelelő formában. 30 másodperc Google kereséssel pedig a zászlós is fellelhető. 15 perc szerkesztés után minden elő volt készítve a nyomtatáshoz. Amikor néztem kiderült, hogy hoppá, kettőt kell összeragasztani, akkor kell egy tükrözött változat is, így szimmetrikus lesz, ha összeragasztom őket.5 perc alatt javítottam, majd a szokásos sarki nyomtatósnál meg is volt 500 Ft-ból az egész sereg.

army_of_the_dead_2.jpg

dead_riders.jpg

Hazavittem, kivágtam a figurákat, összeragasztottam, úgy hogy a két lap közé raktam 1 lapos fogpiszkálót. Sajnos kifogyott az otthoni készlet a horda felénél, holnap vennem kell a boltban.

A sereg alá készítettem tálcát is, hasonlóan, mint a sasoknál. Vastag kartont használtam. Dupla vastagságot használok, a két lapnak más irányba megy a hullámmerevítés száliránya, így erősebb a tálca.

sam_3873.JPG

Ahogy ez megvan, körberagasztom maszkoló szalaggal, a széleknél bevágom, majd így behajtom.

sam_3874.JPG

sam_3876.JPG

Ezután megy fel rá a szokásos PVA+homok, ahogy megszáradt a radiátoron ment rá a barna festék.

sam_3877.JPG

Ekkor jött a vége, a tálcán kézi fúróval lyukakat fúrtam, kicsi pillanatragacsot csöppentettem bele, majd ide beillesztettem a fogpiszka alját. Azonnal köt, stabilan fogja a figurát.

Kis PIMP ment még a kész talpakra, miskolci régiségvásáron van egy főleg játékokkal foglalkozó árus, néha vannak olcsón különböző kis csomag kavicsai meg műfüvei. Ha van megfelelő szoktam is venni tőle. Ide most a fehér apró kavicsokat és a kiégett sárga füvet használtam.

sam_3880.JPG

Meglepődtem, jobb lett, mint vártam. Ha azt nézem maximum ezer forintból meg is volt az egész hatszáz pontos KoW sereg, még elégedettebb vagyok vele.

A bemutatóra szerintem tökéletes lesz, bár ha idővel sikerül bővíteni a festett figurakészletet, lecseréljük őket.

Májusig érkezik még ugyanígy egy-egy 600 pontos ember, törpe, tünde, ork és goblin sereg is terveim szerint, ha pozitív a fogadtatás.

A 600 pontos élőholt sereg:

Revenant King - 120 pont

Undead Army Standard Bearer - 50 pont

Revenants with shield horde - 200 pont

Revenants with two-handed weapon regiment -120 pont

Revenant Cavalry troop - 110 pont

sam_3886.JPG

Nektek mi a véleményetek róla, mennyire eretnekség, mennyire kreatív eszközhasználat?

készülődés Gyűrűk Ura Kings of War Sajóvámosi Családi Napok

2016\02\18

Beszámoló a 2016-os Miskolci Makettfesztiválról

Tavalyelőtt ennek a rendezvénynek egy beszámolója volt az, ami megmutatta nekem ezt a hobbit. Azt, hogy ez nem furcsa tinigyerekek elfoglaltsága, hanem bizony egy nagy szakértelmet, odafigyelést, precizitást és kitartást igénylő hobbi, ahol azért a kreativitás és a kézügyesség sem hátrány persze.


sam_3581.JPG

sam_3583.JPG

Ahogy néztem a képeket, beszámolókat, elhatároztam, ezt én megismerem. Úgy alakult, hogy én végül a hobbi hadijátékos oldalára kerültem – aki ismer, nem is lepődik meg ezen. Tavaly már részt tudtam venni a rendezvényen nézőként és nagyon elbűvölt. A rengeteg szép kiállított munka, a remek szervezőcsapat, a sok vásárolható eszköz, festék, figura és makett. A miskolci „the Forge” hadijátékos csapattal tavaly nem voltunk kint, de egyeztetve a szervezőkkel úgy döntöttünk idén kint leszünk. Szép számban képviseltük a klubot, bátran mondhatom, kitettünk magunkért.

Egyrészt volt ugye a Scenery World Worksop a gyönyörű asztalával, akik Warhammer 40K bemutatót tartottak. Űrgárdisták küzdöttek a tyranida hordákkal.

sam_3512.JPG

Volt még egy kisebb asztal, ahol Szintén 40K bemutatót tartottunk. Itt voltak szintén tyranidák, voltak űrgárdistátk- de más rendházból, kicsit más szabályokkal – és sötét eldák. (Majdnem „űrtündét” írtam, de akkor Gery agyonütne. :) ) A délután folyamán több meccs is zajlott itt. Sajnálom, hogy Zoli nem hozta el az orkjait ide, nagyon szeretem azokat a bazi nagy flintákat lóbáló zöldségeket.

12513676_10205689407983142_6471576957836127922_o.jpg

12473741_1755415904687691_331873583478381709_o.jpg

makettfesztival-miskolc-2016-2.jpg

Késő délelőtt Kadmon hobbitárs is befutott hátizsákjával, amiben volt minden jó, mint a Télapónál. azt hiszem több mint fél tucat társasjátékot hozott, és nem a ki-nevet-a-végén kategóriából. Ha jól láttam a zombis és valami más posztapokaliptikus volt a legnépszerűbb. Az ő beszámolója itt elérhető.

makettfesztival-miskolc-2016-5.jpg

 

makettfesztival-miskolc-2016-9.jpg

Ezen kívül volt még az én asztalom is, és a Gyűrűk Ura bemutató, amikről az előző három bejegyzés szólt itt a blogon.

Maga a rendezvény pedig idén is fantasztikus volt. Sokkal több nevezés érkezett, mint tavaly, és nem csak a számbeli, hanem a minőségbeli fejlődés is látható volt.

sam_3603.JPG

sam_3604.JPG

Rengeteg szép makett került kiállításra, nekem különösen a hatalmas hajó és egy Ferdinánd löveg tetszett.

sam_3685.JPG

 

A diorámák is fantasztikusak voltak. A kedvencem egy garázs volt, de a szamuráj kastély is bámulatos volt többek közt.

sam_3593.JPG

sam_3589.JPG

A klasszikus kategória, az egy magányos figura témakörben pedig olyan pályamunkák voltak, amik előtt még a laikusok is perceket időztek el.

sam_3667.JPG

sam_3674.JPG

sam_3683.JPG

sam_3660.JPG

A szervezők előtt le a kalappal, fantasztikus munkával idén is remek rendezvényt hoztak össze. A rendezvényen végig látszott az a precizitás, ahogy a figuráikat is festik.

 

sam_3644.JPG

sam_3645.JPG

Örülök, hogy valamivel én is hozzájárultam a rendezvényhez. Kívánok a szervezőknek még sok-sok ilyen sikeres rendezvényt!

Jövőre megint találkozunk!

Makettfesztivál

2016\02\17

A második Alkinosozoriaknazi haditanács - 3. rész

Egy jelentős számú élőholt sereg bújt elő az éjszakából és vetette magát az orkokra. Aki nem volt elég gyors a meneküléshez, azt széttépték, majd ahogy jöttek úgy távoztak. Az embereket ezúttal nem támadták meg a csontvázharcosok, bár a vérfarkasok üvöltéséből mindenki erre számított. . A pár órával ezelőtt még tréfálkozó és magabiztos harcosok csendben nézték a horizontot. Tudták ez az ellenség kegyetlenebb az orkoknál, és hamarosan rájuk fog törni. Fel kell készülniük. Vezérükre néztek, aki sátra előtt állt alvezéreivel. Komoran nézett a határkövek felé, majd parancsot adott a lovasoknak. Mindenki szótlanul nézte, ahogy mindössze 3 lovas kivágtat a táborból, de nem erősítésért, hanem a puszta felé. A határköveknél megálltak, leszálltak a nyeregből. Egy hatalmas, láthatóan új zászlót vettek elő. A zászlótartó rudat az út mentén leszúrták, közvetlenül az út menti óriási álló szürke kő mellett, a friss szélben a lobogó teljes pompájában mutatta meg magát. Ondoher így adta a világ és serege tudtára, ami azon a sziklán átlép, azzal Osogolt városállamai szembeszállnak. Akár élő akár nem. *

12695199_10205738256164316_1389918720_o.jpg

Grosh élőholtjai ugyan még szombaton késő délután cincálták szét az orkokat, de a történet miatt úgy gondoltuk jobb lesz, ha ide szúrjuk be kronológiailag. Remélem hamarosan meg tudunk ütközni egymással. Zirrian is kint volt a törpjeivel, de ő most inkább beszélgetett, nézelődött, éppen véget ért vizsgaidőszakját pihente ki, így a hegy népe most a föld alatt maradt, távolról szemlélte a hadiszerencse alakulását. 

Közben érkezett egy kép a szombati bemutatóról még, látszik a lelkes érdeklődő csapat.

 12658019_10205689408023143_7213558211799160688_o_1.jpg

Szombaton kezdődött a Gyűrűk Ura bemutató is. Karesz barátom nagyobbik kisfiát vezettem be a wargame univerzumba, miközben a szülők a Scenery World Workshop asztalát csomagolták össze. Nagyon szép asztalt hoztak ki most is, méltó párját a GamesDayen kint lévőknek. Lyman hobbitárs azt mondta az enyémre ez alapján: „Leparkoltál egy Aud A4-essel, csak melléd álltak egy Ferrárival”. Nem vitatkoztam. :)

sam_3507.JPG

A Gyűrűk Ura játékokból most az SBG rendszert hoztam, nem a szívem csücske WotR rendszert. Előbbi kevesebb figurát igényel, a másik pedig olyasmi „tepsis” mint a KoW. Úgy gondoltam a változatosság gyönyörködtet, így a tálcák otthon maradtak, no meg szinte a teljes emberseregem asztalon volt, így nem is tudtam volna megtenni.

sam_3610.JPG

12633731_906308482818611_1961741150386701788_o.jpg

A küldetés: Van egy két házból álló tanya. Az uruk-hai orkok 3 irányból támadnak, a negyedik irányban lévő dombtetőn van egy máglya. Ha egy harcos felér a domb tetején a máglyához, akkor meggyújtja, és a következő mozgás kör elején érkezhet az erősítés. Minden egyes felmentő katonának külön kell dobni, legalább négyes dobással a domb mögötti asztalszélen csatlakozik a küzdelemhez. A felmentők közt volt egy kürtös, aki a közeli figuráknak mozgás bónuszt ad, és egy zászlós is. Az urukok célja elpusztítani a farmot, amit úgy tudnak megtenni, ha felgyújtják. Felgyújtást megpróbálni akkor lehet, ha csak urukok vannak talpkontaktban az épülettel, és nem mozogtak abban a körben. Csak hatos dobással lehet felgyújtani a házat.

sam_3613.JPG

Ifjú padawanom az embereket szerette volna irányítani, és egész remekül meg is tette. Mire zárt a hely, elértünk a csata kritikus pontjára. Sikerült meggyújtania a jelzőtüzet, a tanyát pedig szilárdan tartották a harcosai, egy orkom jutott át a falon, akit kapitánya ütött agyon a következő körben. A többi orkomnak esélye nem volt bejutni. Sajnos vasárnap már nem jöttek vissza, más jelentkezők viszont akadtak. Három fiatal állt be játszani, egy lány az emberekhez, udvarlója viszont az urukokhoz. Egy fiatal klubtársunk a védőkhöz csatlakozott, míg én a támadókat erősítettem. Később egy kislány csatlakozott az Urukokhoz, majd a pár átnézett Kadmonhoz társasjátékozni, az ott megüresedő helyre pedig még két kislány csatlakozott. (A 40K és társasjáték bemutatókról is jön poszt még a héten.)

sam_3608.JPG

sam_3618.JPG

 

Két napig várt egyhelyben az embersereg a határ mellett. A lovagokat és felderítőket kiküldte a szélrózsa minden irányába a vezér, hogy derítsék ki, hol van a zöldbőrűek főserege, hova lettek az élőholtak és mi történt az északra küldött speciális fegyverzetű ork csapattal.

Keleten az Ork Főnök visszavonta megtépázott csapatait. Erőltetett menetben haladtak messzi otthonaik felé, de kicsit északi irányba tartottak. Ondoher aggódott, hogy esetleg az északi csapatuk sikerrel járt. Délen az élőholtak nyomát egy ideig követni lehetett, de aztán mintha varázslat nyelte volna el a nyomaikat. A generális gyanakodott valóban ez történt. A főváros felől megnyugtató hírek érkeztek. Az északi barbárokat visszaverték, délnyugaton az ogrék szokásuk szerint egymás ellen fordultak. Állítólag a Debrecenvár környéki szolgálataik jutalmának elosztása körül volt valami nézeteltérésük egymással. Még a hegy felé tartó orkokról nem érkezett hír. Egy erős milícia csapatot és néhány lovagot küldött hát arra, és visszatért Alkinosozoriaknazba.

sam_3616.JPG

Útközben tudta meg a hírt, a furcsa orkok egy különleges, errefelé korábban nem látott alfaj egyedei. Uruk-hai orkoknak nevezik magukat, fajtársaiktól eltérően karddal és pikával harcolnak, ismerik és mesterien használják a számszeríjat valamint nagyméretű farkasaik vannak, amiket úgy lovagolnak, mint az emberek a lovakat. Alapvetően nem úgy harcolnak, mint a többi ork, hanem mint az emberek. Furcsa módon fizikailag is nagyon hasonlítanak az emberekre. Jobban mint a keleti orkokra. Sikerült a tanyavilág egyik belső pontján áttörniük, az egyik megerősített tanyát lerombolniuk, és a felmentő sereg nagy részét is lemészárolták. A hegyeket elérték, és a nyomokból ítélve legalább 1 óriást sikerült foglyul ejteniük. Bár brutális árat fizettek érte, de csak elérték legalább egy céljukat ezek a keleti undormányok. Az emberek országa bár állt, új, félelmetes veszélyek leselkedtek rájuk. *

 

* kivonatok Tudós Fredrics – A hadtudomány kialakulásáról című művéből

 

Befejezés, rendes rendezvénybeszámolóval még jön a héten! 

Gyűrűk Ura Kings of War Makettfesztivál

2016\02\07

A második Alkinosozoriaknazi haditanács - 2. rész

A tegnapi poszt folytatása következik.

 A goblinok és trollok hatalmas lármával érkeztek meg az ork táborba az éjszaka közepén. A hatalmas zöldbőrű fenevadak vérfagyasztó bődülésekkel adták az embersereg tudtára éhségüket. Jelentős erősítés érkezett, majdnem a duplájára duzzadt így az ádáz nomád vadak serege. Ha rettegés nem is, de jogos félelem rejtőzött a harcosok szívébe. „Majd Trici megment minket!” tréfálkoztak egymással a katonák, de mindenki tudta, a következő csata megnyeréséhez csoda kell. Napfelkelte előtt megtörtént a csoda. A körmágusok erősítése befutott a táborba. Három éltes korú a gyógyításban is jeleskedő varázsló vezette az erősítést, amivel ugyan még mindig alulmaradtak az ellenséggel szemben, ha a puszta számokat nézzük, de az erősítés minősége minden várakozást felülmúlt, mert a gyalogos lovagok számára teljesen új páncélokat is hoztak. A morált és a személyes biztonságból fakadó bátorságot erősítendő Ondoher a táborban létrehozott kórházsátor felügyeletét az egyik mágusra bízta, bár tudta, ezzel gyengíti seregének harcoló részét. Bízott viszont abban, hogy seregei győznek és nem akart több katonát veszteni, mint amennyit feltétlen muszáj. Így is túl sokan kísértették őt álmaiban.*

 sam_3606.JPG

Második nap, 1650 pont:

Foot Guard Horda + Brew of Strenght –Numenori Harcosok karddal

Beast of War – Schleiss Triceratrops

sam_3623.JPG

Knights Regiment + Brew of Haste - Minas Tirith Lovagok kopjával

Knights Troop - Minas Tirith Lovagok kopjával

sam_3626.JPG

Archer Regiment + Heart-seaking Chant - Minas Tirith Harcosok íjjal

sam_3622.JPG

Archer Troop – Gondori Felderítők

Shield Wall Regiment - Minas Tirith Harcosok karddal

Spear Phalanx - Minas Tirith Harcosok lándzsával

sam_3628.JPG

Hero - Minas Tirith kapitány

2x Banner Bearer - Minas Tirith Zászlós

2x Wizard – Fehér Gandalf és Barna Radagast (A második meccsen Radagast helyett Fehér Saruman állt be.)

 a3.jpg

Hajnalban az orkok rohamra akartak indulni. Ezt megelőzendő Fréolr gyorsan az ellen közepére rohamozott. Bár a lovagok felét leverték a fenevadak, a maradék pedig fejvesztve kényszerült menekülni, a sereg elég időt nyert, hogy rendezze sorait, és felfogja az orkok első támadását. Mindkét sereg visszahúzódott, és felkészült a délutáni, mindent eldöntő csatára.*

a1.jpg

Ennél a csatánál nem voltam jelen. Épp a rendezvényt jártam körbe, a sok szebbnél szebb kiállított figura és makett, valamint az árusok portékája elvonta figyelmem, így Seri tanácsaim nélkül vágott bele a csatába. Lovasságát előreküldte támogatás nélkül, amit az orkok 3 oldalról körbezártak, és megsemmisítettek. A kialakuló csatában a kardok döntetlenre álltak, mikor neki már mennie kellett. A káoszra tekintettel, ami kialakult az asztalon, nem ezt a csatát folytatta a következő jelentkező, hanem újat kezdett. István már szombaton is kint volt, megnézte az asztalt, majd másnap feleségével és tündéri kislányával tért vissza. Az embereket, ahogy ráértem figyelni jól irányította, visszaverte a támadókat. A lovagok és Trici itt is jól teljesített. A szomszéd asztalon pedig elindult a Gyűrűk Ura bemutatómeccs. Itt a 4 órás ütközet alatt, ha jól számoltam 7 kezdő hadvezér csatlakozott be hozzánk. A legfiatalabb egy 4 éves szőke angyalarcú kislány és nővére volt. Úgy dobták a hatost a warglovasoknak, mintha külön csokit kaptak volna érte.

A nap forrón sütött le a két seregre. Az ork vezér tudta, el kell kezdeniük a csatát, különben harcosaik kifáradnak. Az embereknek nem volt ennyire sürgős, ők védték a saját földjüket, Tudták, amíg védekeznek, addig ők vannak előnyben. Végül a trollokat már nem lehetett kordában tartani, elindultak, és az ork horda ura nem hagyhatta őket magukra, megindult az egész sereg. Kegyetlen vérfürdőt követően az orkoknak nem sikerült áttörni a védelmet. A goblinok hullottak, mint a legyek a lovagok előtt, a gyalogosoknak folyamatosan hatalmas veszteségeik voltak, de a csata végül úgy ért véget, hogy nem lett egyértelmű győztes, bár az embereknek kevesebb vesztesége volt. Az orkok visszahúzódtak a határkövek mögé, erőt akartak gyűjteni egy újabb rohamra.

 sam_3629.JPG

Ondoher csodálkozott és ámult az Ork vezér képességein. Nemcsak a harctéren teljesített kiemelkedően – egy ízben Tricinek is komoly sebeket okozva - hanem a harctéren kívül is briliáns parancsnok lehet, ha három egymást sem mindig elviselő népséget így egységbe kovácsolt, és ismételten képes őket rohamra vezetni. Ha viszont ez az ork nem kiemelkedő parancsnok, akkor valamitől nagyon kell rettegnie ennek a seregnek, ha ennyire be akar törni itt. Eddig jutott a töprengésben, mikor furcsa, idegen zajok ütötték meg a fülét.*

* kivonatok Tudós Fredrics – A hadtudomány kialakulásáról című művéből

Folytatás holnap! :)

Kings of War Makettfesztivál

2016\02\06

A második Alkinosozoriaknazi haditanács

avagy a Makettfesztivál első napjának csatái

Miután Ondohert az Alkinosozoriaknaz elpusztulása utáni csaták következményeként várbörtönre és halálra ítélték, Osogolth körül megsűrűsödtek a viharfelhők. A törpök a várostól északra eső területeket kvázi irányításuk alá vonták, a város újjáépítése és újranépesítése lassabban haladt a tervezettnél, északon barbárok törtek be két ízben is, akiket ugyan sikerült visszaverni, de jelentős veszteségeket okoztak. Nyugaton ogrék gyűltek össze, nemrég Debrecenvár közelében nagy győzelmet arattak és hazafelé fosztogatva vonultak át a vidéken, délen pedig egy élőhalott horda tűnt elő a semmiből, megvert egy erős sereget, melyben 3 vezető strategos is meghalt, majd ismét eltűnt a semmibe.

 a1.jpg

 

Ekkor érkezett meg egy jelentős sereg orkokkal, goblinokkal és trollokkal a soraiban. sebtében összeállt egy elég népes sereg, de egy generális kellett az élére, akinek tapasztalata van az orkok ellen. Egy ilyen hadvezér volt akkor a birodalomban. A tanács maga elé kérette Ondohert és megbízta a sereg vezetésével. Siker esetén kegyelmet ígértek neki. Mivel semmi vesztenivalója nem volt, elfogadta a megbízatást. A sereggel erőltetett menetben indult a határ felé a fővárosból, miközben lehetőségeihez mérten közben azért igyekezett átszervezni a sereget. Fréolr személyében megtalálta azt a lovas felsőbb parancsnokot, akivel egyeztek nézetei és megfelelően tudtak együttműködni. A nehézlovasságot a kor szokásaitól eltérően nem kisebb egységbe, hanem egy erős ökölbe tömörítette, hogy egyetlen helyen törjön át, ne a megszokott romboló hatást érje el. A seregbe a körmágusoktól érkezett egy hatalmas bestia ami mintha az ősi idők krónikáiból lépett volna elő. Ondohernek fogalma sem volt, milyen varázslattal, vagy titkos paktummal került a seregébe ez a szörnyű teremtmény, de ahogy ránézett a három hatalmas tülökre, halott orkok százait vízionálta.

Alkinosozoriaknazt hamarabb érte el a felmentő sereg, mint a támadók, így elébe mentek a zöldbőrűeknek egészen a birodalom határáig. Ott  a régió védelmével megbízott Fartakhis csatlakozott hozzá felderítőivel, aki arról tájékoztatta a vezért, hogy az orkok egy kisebb különös fegyverzetű csoportja északnak indult láthatóan külön küldetéssel. Ondoher rögtön elküldte gyalogos elit harcosai egy részét északra. Tudta, hogy ez a regiment nagyon fog hiányozni a fősereg ellen, de nem engedhette meg, hogy a kisebb csapat valami külön úton elérhesse az egyelőre ismeretlen célját.*

12593660_1755416091354339_4736190764398972918_o.jpg

Az előző posztban bemutatott asztalon játszottuk le múlt hét végén az emberek és orkok csatáit. Összesen három és fél csatát játszottunk, ebből háromban az emberek nyertek, a negyedik kb. döntetlen állásnál ért véget. Első nap 1000 a második nap 1650 pontból játszottunk. Mindkét nap két meccs volt, a vasárnapi első meccs nem került eldöntésre, Serinek menni kellett, István meg délután inkább újat kezdett Kaba ellen, míg én a szomszéd asztalon LotR SBG bemutatót tartottam. (Azok a bizonyos északra csatangolt orkok és lovagok.)

Seregeim:

Első nap, 1000 Pont:

Foot Guard Horda + Brew of Strenght –Minas Tirith Harcosok karddal

Knights Regiment + Brew of Haste - Minas Tirith Lovagok dárdával

Beast of War – Schleiss Triceratrops

Archer Regiment + Heart-seaking Chant - Minas Tirith Harcosok íjjal

Archer Troop – Gondori Felderítők

Hero - Minas Tirith kapitány

Banner Bearer - Minas Tirith Zászlós

 12633539_10208716828178561_2582378182212276850_o.jpg

Ahogy a sereg elérte a határköveket, az orkok már vártak a seregre. A goblinok kicsit késtek úgy látszott, de jelentős volt a troll kontingens a seregben őket féken tartani nem lehetett egyszerű feladat. Ondoher néhány lovagot azonnal visszaküldött a körmágusokhoz, erősítésért. A sereg éppen megfelelt az elvárásoknak, de ha megérkeznek az erősítések az ellenséghez, akkor egyértelmű lett volna az átokfajzatok fölénye.*

A csatatér jobb oldalán foglaltak helyet a gyalogos lovagok és ide állította a Bestiát is a vezér egy Zászlós irányítása alatt. A bal szélen egy erdőben foglaltak helyet a felderítők, mellettük a lovasság és maga a vezér, majd középen egy ősi kőkör takarásában a veterán íjászok.

A csata az íjászok nyílzáporával kezdődött. A veteránok egy ősi harci nóta szavaira engedték el nyilaikat – mely nem biztos, hogy úrihölgyek számára nem adott volna okot a pironkodásra - majd a felderítők is megsorozták az ellenséget. A csaták folyamán sokszor ugyanazt a csapatot célozták, és ez hatásosnak bizonyult. A horda lezárta a jobb oldali szorost a zöldek előtt, így a Bestia elindult a centrum felé. Sikeresen elpusztították az itt található erők először a Vadkanlovasokat, majd két regiment mindkét kezében roppant bárdokkal hadonászó orkot. A lovagoknak végül a teljes pusztulást elkerülendő vissza kellett vonulniuk, de a Kapitány és a Bestia legyőzte végül az Ork Főnököt is. A másik szorosban a Gyalogos Lovagok is nyerték a csatájukat, megfutamították támadóikat. Hatalmas győzelem volt ez! *

sam_3514.JPG

A csata végén a hátárt jelző 5 objektíva közül 3 az emberek kezén volt, és csak egy volt az orkokén, egy pedig árválkodott a csatatér stratégiailag lényegtelen távoli pontján. A kardok csatájában az emberek fölényesen vezettek, 1 halott osztag vs. 1 túlélő osztag. A végén már én sajnáltam Kabát és orkjait. Délután visszavágót játszottunk.

Másnap az Orkok ismét megpróbáltak áttörni. Az eredmény hasonló lett. Ismét fényes győzelmet arattak az emberek. A Bestia melynek neve három szarva után Trici lett ismét széttaposott mindent maga előtt. A csaták után a túlélő katonák szinte gyermeki örömmel kényeztették a hatalmas jószágot. Ondoher sátra előtt állva nézte ezt a néhol már komikus örömmámort. Örült, hogy a csapatai kezdenek elit jelleget ölteni. A két csata megviselte őket, de meg is edzette mind fegyelmüket, mind jellemüket. Bíztak egymásban és vezérükben és ami a legfőbb Osogolt földjére nem lépett idegen. A döntő csata azonban még hátravolt. Az orkok ismét erősítést kaptak, és a felderítők jelentették, a goblinok hajnalra megérkeznek, majd újabb nyugtalanító hír érkezett. Az egy hete elszakadt furcsa fegyverzetű orkok Tulisawraz hegyei felé igyekeztek. Elkerülték az erődöket, és tanyákat, egyenesen a hegy felé indultak. Egy óriást akartak szerezni ismerte fel a tábornok. Aggódott, hogy kevés lesz az erősítés amit küldött. Ha nem tudják őket a hegy lábánál a megerősített Dűn-ad-ainan tanyavilágban feltartóztatni, akkor még akár sikerrel is járhatnak.*

a2.jpg

* kivonatok Tudós Fredrics – A hadtudomány kialakulásáról című művéből

Folytatás holnap! :)

 

 

Kings of War Makettfesztivál

2016\02\02

Gyorsbeszámoló a miskolci Makettfesztiválra készülésről

...avagy hogyan készült el az első asztalom

Első körben csak szeretném bemutatni mi volt az oka annak, hogy nem volt poszt a GamesDay óta. Jön majd egy rendes, igazi beszámoló arról is hamarosan, de első körben az ok.

Január első hétvégéjén került megrendezésre Miskolcon a nagy multú Makettfesztivál. Nem kimondottan egy wargeme rendezvény, inkább a hobbi festős vonalát viszi, remek figurák, épületek, járművek, mindenféle korból és világból fantasztikusan szépen kifestve. Tavaly nagyon nagy benyomást tett rám a rendezvény, de sajnos a the Forge wargame klubbal nem voltunk jelen. Idén nagy csapattal készültünk felkeresni a bulit, és bemutatókat is terveztünk.

Én itt nagy szerepet vállaltam, talán majdnem túl nagyot is, ahogy közben kiderült.

Egy teljes 4"x6"-os asztalt készítettem el, dombokkal, tereptárgyakkal, plusz egy 1000 pontos Kings of War sereget,  -ami vasárnapra 1650 lett - illetve egy kb 50 figurás Gyűrűk Ura skirmisht is bevállaltam. Utólag azt mondom nagyon megérte, de szerdán még nagyon el voltam keseredve.

image_22.jpg

More:

készülődés Gyűrűk Ura Kings of War Makettfesztivál

2015\12\04

Games Day készülődés - a befejezett(nek nyilvánított és majdnem) festett rosszfiúk sereg

Sziasztok!

Elkészültem a vasudvardi sereggel. Sajnos nem sikerült arra a szintre eljutni amit kitűztem magamnak, de nem vagyok szomorú, ahhoz még egy hét is kevés lett volna, most már tudom. Mindenesetre asztalképes lett a sereg, szégyenkezés nélkül viszem a bemutatóra. Pár figura és egység jobban, részletesebben van festve, de sajnos a pajzsos-kardos és pikás urukokból 16-16 db csak alap fémszínt és bőrszínt, illetve talpalást kapott. Tömegben mutat, de egyesével kéretik ne árgus szemekkel vizslassátok. 

image_11.jpg

Feleségem támogatását ki kell emelnem most is, nem csak kávéval, gyümölcstállal tömött, hogy bírjam az iramot, be is állt mellém a munkálatokba, két ízben is segített a talpalásban. Szeretem ezt a nőt! :)

A csapatok pedig:

Kettő 3 tálcás Uruk-hai Warband nehéz vértezetben, karddal, pajzsal, a parancsnoki tálcán kapitány, zászlós és zenész. 

image_19.jpg

Kettő 3 tálcás Uruk-hai Pike Warband nehéz vértezetben, pikával, a parancsnoki tálcán kapitány, zászlós és zenész.

image_18.jpg

Egy 2 tálcás Uruk-hai Berserker Warband kétkezes karddal.

image_16.jpg

Egy 2 tálcás Uruk-hai Crossbow Warband nehéz vértezetben, karddal, számszeríjjal, a parancsnoki tálcán kapitány.

 

image_15.jpg

Egy 2 tálcás Uruk-hai Scout Warband bőr vértezetben, karddal, íjjal, a parancsnoki tálcán kapitány.

image_17.jpg

Egy 2 tálcás Isengard Orc Warband bőr vértezetben, karddal, íjjal, a parancsnoki tálcán kapitány.

image_14.jpg

Egy 3 tálcás Warg Rider Warband bőr vértezetben, karddal, pajzzsal, a parancsnoki tálcán kapitány zászlós és zenész.

image_13.jpg

És a speciális karakterek:

Két troll valamint Sarumán, Lurtz és két sámán.

image_12.jpg

 

A scoutokat így vettem inkvizítor fórumon egedzs hobbitárstól, a kicsi orkok közül néhány -a piros fejűek - tavalyi GD szerzemény Faerie-től, a szebbik trollt, Sarumánt és Lurtzot, valamint a wargok felét Zirrian festette. A többi saját munka.

Szombaton remélem sokan jöttök az asztalhoz, mert rengeteg melóm van a seregben, az asztalban meg még több munkája a többiknek. Bízom benne, szimpatikus lesz nektek mindkettő. 

Remélem tetszett a cikksorozat is, ahogy bemutattam a sereg épülését. Legyen ez inspiráció mindenkinek, alap festési tudással ugyan, de kreativitással, segítséggel, türelemmel és szorgalommal össze lehet hozni - nem is olyan hosszú idő alatt - egy sereget. A csinosítgatásra, tökéletesítésre meg ott lesz utánna az örökkévalóság!

Jó GamesDay-t mindenkinek!

(Nekem meg még valahogy be kell dobozolni ezt a közel 320 figurát holnapra. :) )

készülődés Gyűrűk Ura Games Day

süti beállítások módosítása