Terepasztalos és egyéb stratégiai játékok

2017\04\03

Hetedik Alkinosozoriaknazi haditanács – negyedik rész, az ostrom kezdete

A csata előestéje

 Lentebb olvasható Ondoher levelének első része, melyet Farthakisnak küldött az ostrom után tájékoztatva őt a déli helyzetről.*

 

A teleportálás jól sikerült. Bár Nirolo felhívta a figyelmem esetleg lehetnek „veszteségek” a varázslat alatt, a sereg teljes létszámban megjelent a pusztában. Quetzlt és a háromszarvúakat nagyon megviselte a mágia. Zavartak, fáradtak voltak, hangosan, kapkodva szedték a levegőt. A többiek egész jól voltak. Néhányan ugyan elhányták magukat, de alapvetően jól voltak.

Fogalmunk sem volt hol vagyunk, kiküldtem hát a könnyűlovasokat felderítésre. Három óra múlva a nagyobb részük visszatért. Kiderült Csont’Grad közelében vagyunk, a várostól nyugatra.

17434881_1219134738206374_1348356713367770375_o.jpg

Csont'Grad várának nagykapuja, díszesen felékesítve Csont'grad, Osogolt, Alkinosozoriaknaz
és a törpék rengeteg mássalhangzót tartalmazó városának címereivel

Északkeletre az orkok 2 napi járásra voltak a várostól a lakosok elmondása alapján. Rengetegen menekültek nyugat felé az országúton. Északról pedig egy erős törpe sereg menetelt felénk. Azok a törpék, akikkel Debrecenben harcoltunk. Nem tudtam mit akarnak itt, de nem volt elég erőnk megküzdeni velük is. Valamit tennem kellett. Quetzl hátán – aki ekkorra némileg már összeszedte magát - eléjük repültem. Ahogy észrevettek, a legdíszesebb páncélú törp kisétált a serege elé, lerakta a földre fejszéjét, majd előrébb sétált. Közben végig engem nézett. Megértettem, hogy tárgyalni akar. Leereszkedtem hozzá. Ő kezdte a beszédet, nevemen szólított, majd megkérdezte egyedül vagyok-e, vagy vannak harcosaim, mert szüksége lenne rájuk. Meg kel védenie egy embervárat egy, a gonoszság felé fordult törpe klántól, de egyedül nem biztos a sikerben. Megkérdeztem melyik lenne az a vár.

- Ti Csont’Grad néven ismeritek. Ahogy mi hívjuk, azt nem mondom ki, mert úgysem tudnád eismételni.

- Vannak harcosaim, és azért vagyok itt, hogy azt a várat megvédjem az orkok, trollok, goblinok és ogrék hadaitól.

- Akkor szövetségesek leszünk Ondoher, Alkinosozoriaknaz kormányzója, mert a kövek így akarják. Bocsásd meg amiért Debreczenvár mezején nem ismertem meg harcosaid. Téged kerestelek, de egy ősi legenda megzavarta elménk és oly gonoszt szabadítottunk el, melynek örökre elzárva kellett volna maradnia. Félek, népem ezért még nagyon magas árat fizet egyszer, de ha most nem fogunk össze, egyikünk népe sem éli meg azt a kort.

 

17434575_1219134694873045_382575447398121143_o.jpg

Csont'Grad nagyvára, Lord Sebitar otthona, a déli végek úrnője,
az utolsó menedék a Köztes Tünde erdőtől Nyugatra.
Vendéglátónk keze munkája, nagyszerű munka, szépen összerakva, pompásan festve.
Nagyszerű élmény volt mindegyikünknek ilyen terepen játszani

More:

készülődés Kings of War Alkinosozoriaknazi haditanács CsontGrad

2017\04\01

A makettezés adóköteles vállalkozói tevékenység lesz

image_98.jpg

Sajnálattal értesítek minden hobbitársat arról, hogy a parlament a következő ülésnapján tárgyalja, majd valószínűleg el is fogadja azt a törvénytervezetet, amely szerint a makettezés minden vállfaja vállalkozási keretekhez kötött lesz, illetve a makettezőknek a hobbijuk irányvonalához mért szaktevékenységet is el kell látnia.

Ez utóbbit a mostanában egyre súlyosbodó szakmunkáshiány indokolta. A tervezetet mind kormánypárti, mind ellenzéki képviselők támogatják, elemzők szerint ez lehet a rendszerváltás óta az első esemény ami teljes egységet teremt a politikusok között.
A tervezet szerint a harckocsik és repülők modellezésével foglalkozó hobbisták a nehézgépiparba, a diorámakészítők a közterek felújításába, a figurafestők a ruhaiparban dolgoznak majd részidőben, míg a wargamerek a hadseregnek és rendvédelmi szerveknek segítenének be.

 

image_99.jpg

A makettezők blokkolókártyákat kapnának, melyekkel otthon minden makettezés megkezdésekor csekkolniuk kell egy erre szakosodott internetes portálon, majd 1 hónapon belül ezzel egyenértékű időt kell hasznos munkával eltölteniük. Ha nem szeretnének dolgozni, akkor a meg nem valósult munkaórákat adó formájában kell befizetniük a kincstárnak.

 

Amennyiben az akció sikeresnek bizonyul, információink szerint kiterjesztik a társasjátékkal játszókra is, nekik ez a random adó úgyis ismerős lehet a Monopoly-ból.

image_97.jpg

 

 

Szerettünk volna megszólaltatni néhány, a témában érintett hobbistát is, de ezen a hétvégén épp nincs sehol makettkiállítás, levelet írni meg lusták voltunk.

ismertető beszámoló Április elseje

2017\03\30

Hetedik Alkinosozoriaknazi haditanács – harmadik rész, készülődés

Fréorl lovasvezér legutóbbi levele utánra datálódik a népünk történelmét alapjaiban megváltoztató „Nagy Déli Ostrom” néven ismert csata. A pontos leírás előtt viszont pár tényt meg kell ismernünk. Először is egy korábban már említett személyre térnék ki.

trenebo_1.jpg

Trenebo első komolyabb konvertálásom eredménye. 3 figurát olvasztottam össze eggyé, még kb. 2 éve. Kifestve csak most lett sajnos. Fontos szerepet szánok neki a kampányban.
A barbárt még Debrecenben festettem az első ottalvós bulin, 2 társával együtt, azon amikor sikerült Jencinek duplaegyes pániktesztet dobni.

Ő Trenebo fegyvermester, akit Basillea küldött szövetségeséhez segítendő annak seregeit. Kevéssé közismert tény, hogy számára ez afféle büntetés volt, amiért sok ottani kiképzési gyakorlatot megkérdőjelezett. Újításait nem mindig fogadták jó szívvel a maradi mesterek, ezért a becsvágyó ifjút jobbnak látták messzi kiküldetésbe kényszeríteni, kvázi száműzni. Trenebo eleinte bánta a dolgot, de később Fréolral köttetett barátsága – majd annak húgával kötött házassága – valamint a sok hadisiker után nem akaródzott volna elhagynia Alkinosozoriaknazt.

Egyik első kiképzési napján figyelt fel egy kifejezetten erős barbár fiúra, Chukkularra. A fiú bár még csak 19 éves volt, meglepetésre még a tapasztalt kiképzőt is majdnem legyőzte személyes harcban. Az árvát Trenebo maga mellé vette és a napi kötelező kiképzés után egyéni stílust dolgozott ki neki, amellyel teljes mértékben ki tudta használni hatalmas testi erejét és meglepő gyorsaságát.

A többi barbár kiképzése viszont lassan haladt. Nem lehetett mindenkit egyéni harcosként a csatatérre küldeni, a csapatfegyelmet viszont erősen tanulniuk kellett. Trenebo számításai szerint idén nyáron még biztosan nem lesznek csatába küldhetőek, csak helyőrségi szolgálatra alkalmasak.

Megérkezése után a gyalogság kiképzése lett a feladata. Elsősorban a Debreceni és Sajóvámosi csatákban megfogyatkozott távolsági csapásmérő csapatok kiképzését kellett kézbe vennie. Három számszeríjász regimenttel, valamint egy errefelé újdonságnak számító – egyébként a törpéktől megismert – technológia meghonosításával kezdte ezt. 2 hatalmas ágyút öntetett saját tervei alapján, valamint ő készítette fel az első puskás regimentet is a város története során.*

cbow_es_puskas.jpg

Tovább a hajtás után, sok képpel.

More:

készülődés Kings of War Alkinosozoriaknazi haditanács CsontGrad

2017\03\21

Hetedik Alkinosozoriaknazi haditanács – második rész, sereglisták

Eljött az a pillanat a szervezésben, mikor is megosztottuk egymással a sereglistákat.

Na, sereglisták, meg szervezés….

Sebitar - nem kicsit, de legalább jól - behúzott a csőbe. Gyere Keli, jó lesz! Hozzál 3 000 pontot. Mondom, az van, ott áll a polcon, leveszem, viszem. Szól 3 nap múlva: legyen ez 4500 pont inkább. Mondom neki, no para, van annyi, csak kicsit festeni kell. Aztán múlt hét kedden írja, hogy izé, gond van, Manó nem jön, varangur sereg nem lesz, kéne még 1500 pont, vagyis összesen 6 000 (HATEZER!) pont. Természetesen festve. Mondom elmentek ti a koppos bótba sörér, mer’ csinálok valahogy, meg elviszem, de megrugdalok mindenkit, ha nem én nyerek! Debrecenben is mi lett a vége…

Nem baj, megírtam, elküldtem a listát, meg is leszek addig a festésekkel, ha nagy baj nem történik addig. Erre meg írja, hogy ez erős lista, jajj mi lesz ez ellen. Én megmondtam a Risitas videó végén is, hogy még egyszer nem megyek gyenge egységekkel semmilyen baráti buliba, nem én vagyok a hibás, ha nem figyeltetek! :)

Mindenesetre a dolog megihletett – mármint amikor Sebitar elolvasta a listát és jelezte, hogy ez combos – és az előző videónak is jó visszhangja lett, így készítettem egy újat a témakörben.

Fogyasszátok egészséggel.

 

 

Legkésőbb csütörtökön pedig jön végre a teljes fluff a készülődésről!

Hajtás után pedig a sereglistám látható.

More:

készülődés Kings of War Alkinosozoriaknazi haditanács CsontGrad

2017\03\15

Hetedik Alkinosozoriaknazi haditanács – első rész, tavaszi helyzetjelentés

Lentebb olvasható Fréolr lovasvezér levele Ondoher parancsnokhoz, mely Alkinosoriaknaz második debreczeni hadjárata után íródott.

A levél számos dologra utal, melyekről pontos krónikáink nincsenek. Megtudjuk belőle, Osogolth seregei Debrecenben sem taktikai értelemben sem stratégiai viszonylatban nem értek el sikereket, sőt, jelentős vereséget szenvedtek. A csata után megváltozott a helyzet a határvárosban, ez is kivehető a sorokból. Jelentős etnikai feszültség kezdett kialakulni a barbárok és egyes falusiak között, bár ez ekkor még nem volt kezelhetetlen, de már kezdtek látszani a később "Varég polgárháború" néven elhíresült krízis alapjai, valamint itt jelenik meg először írásban Fréolr ellenszenve a mágusok és mágiájuk természete ellen is, mely az Istenkövek kereséseként ismert rivalizálás kitörésének első jele volt.*

 Mielőtt belevágnék a Csont’Grad-i hadjáratba szeretném rendbe szedni a történetet, hol és hogyan is állok most és egy új kezdetet kijelölni az idei évre. Összegzést nem írnék, - mert annyi időm még mindig nincs, talán majd csak valamikor nyáron. Azoknak, akik lemaradtak volna az előzményekről, javaslom elolvasásra az előző bejegyzéseimet, valamint hozzáolvasásra jó barátom és kiváló hobbitársam Kabaman blogját, mert sok történet az ő tollából és nézőpontjából kicsit másként tizenkettő. (Hathat ;) )

 

 

More:

készülődés Kings of War Alkinosozoriaknazi haditanács CsontGrad

2017\03\07

Téli álom vége

Vigyázat! Gigaposzt jön sok képpel! Én szóltam....

Sziasztok! 
Elnézést kerek először is törzsolvasóimtól, amiért ilyen hosszú ideig nem volt bejegyzés.
November óta gyakorlatilag alig volt időm a hobbira. A debreceni csata krónikáját meg sem írtam, csak egy Risitas -videót készítettem belőle, amit most észlelek, hogy ide ki sem raktam. Pótolom.
<Akinek nincs meg, előzmény és ihlet Kabától 40K témakörben ITT, Pogitól pedig történelmi verseny miatt ITT.>
Csataleírást valószínű már nem fogok írni róla, de ki tudja....

 

More:

beszámoló készülődés Games Day Kings of War Makettfesztivál

2016\09\23

Hatodik Alkinosozoriaknazi haditanács – a második Debreczeni expedíció

A kabai orkok utolsó hadjárata után, - melyben Gakamakot a Debrecen szerte rettegett törzsfőt is sikerült megölni – viszonylagos béke köszöntött Osogolt keleti részére. A kabai orkok maradéka délre menekült a Csongrádi orkokhoz erősítést kérve, a törpökről és élőholtakról nem lehetett hallani, a déli ogrék szokás szerint egymást püfölték, az északi vadak feladva korábbi harcos természetüket, jelentős számban települtek be békés földművesnek, az Urukok pedig keletre menekültek, úgy hírlik a káosztörpék és démonok birodalmáig vonultak el, megpróbálva ott megvetni a lábukat. A nyári termés kifejezetten jónak számított, az éléskamrák dugig voltak, a sereg veszteségeit majdnem sikerült visszapótolni, mindenki bizakodott.*

sam_5082.JPG

9th age rendszer szerinti tesztmeccsem volt Gery Slanesh démonai és Grosh káosztörpéi ellen,
még a HTC előtt, hamarosan leírás és rendszerkritika jön!

Ekkor érkezett egy magányos, tépett ruhájú ember, egy teljesen kifulladt lovon a határkövekhez. Farthakis kifaggatta a lovast, aki Debreczenvárból érkezett. Egy karaván utolsó túlélője volt. A Debreczeni tanács megköszönve a segítséget az orkok ellen, féltve őrzött kincsüket, a Kabai Meteorkövet küldte el ajándékba a győzteseknek. A karavánt viszont megtámadták az élőholtak. Amikor már látszott, hogy az élőholtak legyűrik az embereket, a csapat vezére megmaradt könnyűlovasaira bízta vigyék el a környező vidékekre az esemény hírét a követ szállító szekeret pedig belevezette az út mellett tekergő folyóba. Nem tudta a többiekkel mi történt, ő csak azt látta, hatalmas robbanás rázta meg a vidéket, és a folyóból a szekér helyéről hatalmas ívben repülnek kisebb kődarabok a szélrózsa minden irányába.

Tovább a hajtás után:

More:

készülődés Kings of War

2016\09\03

Tón vót’ jó – vendégjáték Hévizen

Július végén sikerült a feleségemmel eljutnunk a Balatonra nyaralni egy hétre. Párom egyik legjobb barátnője – aki a tanúja is volt az esküvőn - lakik Keszthelyen, nála hédereztünk ez alatt. Megnéztük a helyi Festetics kastélyt, fürödtünk a Magyar Tengerben, megkóstoltuk a méltán híres hekk halat és lángost, valamint eljutottunk bornapra és pincelátogatásra, valamint a Tihanyi apátságba is – ami alatt lévő kis pizzériában életem legjobb velős pirítósát ettem! – majd innen hajóval átmentünk Siófokra, továbbá természetesen megnéztük a hévizi büdös tót is, szóval mozgalmasan nyaraltunk.

 fk-e.jpg

fk-h.jpg

A Festetics kastély makettje, annak aulájában

Hajtás után mega-poszt sok képpel!

More:

2016\07\29

A negyedik Alkinosozoriaknazi haditanács - 2. rész

Az előző posztban leírtam a meccs felvezetőjét, a seregeket és küldetést. Jöjjön a felpakolás és a csata!

Felpakoláskor nekem jobbszélre került az egyik horda, mögé a dombra a számszeríjászok és Quetz valamint Trici és egy seregzászlós. A többiek a másik szélre kerültek, legtávolabb Farthakis és a fekete dinó.

embersereg_felpakolva.jpg

A szárnyas generálisa a vérfarkasokkal és a bűzlő lovagokkal jobszárnyammal szemben állt fel, mögöttük a nagyobb csapat íjász, másik oldalán csak a zombik és a kis csapat íjásza volt.

eloholt_felpakolas.jpg

Utóbbiak behúzódtak egy romos épületbe, ahol az egyik kő is volt.

More:

beszámoló csatajelentés Kings of War

2016\07\27

A negyedik Alkinosozoriaknazi haditanács - 1. rész

A Dánielpusztai csata

Még május elején csaptunk össze Grosh hobbitárssal egy 1500 pontos meccsen.

A seregem a szokásos magra épült: volt két horda Foot Guard, egyikük erőnöveléssel a másik elit tulajdonsággal. Melléjük egy regiment lovas lovagot vittem. Már készen volt 4 rohani könnyűlovasom, asztalra akartam őket rakni, így vegyesen kerültek fel a gondori lovagokkal. Vittem Tricit is természetesen, hátán a ballistával, illetve egy másik triceratropsot, ami kicsit nagyobb volt és fekete színű. Nevet még nem kapott ekkor.
Ebben a csatában debütált a sérüléseiből felépült Ondoher aki kapott egy szárnyas bestiát, Quetz személyében. Ez a két dinó is Schleiss gyártmány. A kő alatta akvarisztikai boltból származik. Ondoher karakterét kicsit át kellett alakítani, mivel ugye Debrecenben Gakamak ork vezér levágta a lábát, így egy törött - és eltűnt – jobb lábú rohani lovas figurámat használtam erre. A festése eltért a könnyűlovasokétól, a nehézfegyveresek lila színét kapta meg. Törpe fejszéjét természetesen megtartotta, valamint egy kopját tart a másik kezében. embersereg_bal.jpg
Két seregzászlóst vittem még, Farthakis személyében egy hős is volt a seregben, aki megkapta a 40 pontos repülést biztosító artifactot, amire a csatában nagy szüksége is volt. Két troop íjászt vittem, valamint egy regiment számszeríjászt. Előbbiek gondori felderítők, utóbbiak a páncélos íjászok voltak. [Nehéz páncél, nehéz íj szimbolizálta a számszeríj feltöltésével járó nehézséget.]
Debrecenben kezdtem kifesteni néhány barbár harcost, amiket festésgyakorlás céljából vettem az eBayen valami orosz gyártótól. A barbárok szabályaira viszont nagyon kíváncsi voltam, így hoztam belőlük egy regimentet megnézni mit tudnak. Sajnos közülük nem mindenki volt festve, és ez azóta sem sokat változott, de feltétlen szeretném ezt megváltoztatni év végéig. Bizakodva vártam a csatát, bár az élőholt seregnek nem néztem utána a meccs előtt. Utólag azt kell mondjam, ez nem volt okos dolog…

embersereg_jobb.jpg

 

Stoklar varázslótanonc - akit négy holdtöltével ezelőtt menesztettünk Basilea nagykönyvtárába - szerencsésen visszatért Alkinosozoriaknazba. Három nagyon fontos dokumentumot hozott el gondosan lemásolva és eredeti pecséttel hitelesítve. Ezek név szerint a Dánielpusztai csata leírása, Trenebo fegyvermester Osogoltba vezénylési parancsa és Az élőholtak fajtái című lexikon egy másolt példánya.

embersereg_egesz.jpg

 A lexikonból az élőholtak jellemzéséből azokat a részeket idézném, amik fontosak a csata megértéséhez:

More:

beszámoló csatajelentés Kings of War

süti beállítások módosítása