A negyedik Alkinosozoriaknazi haditanács - 1. rész

A Dánielpusztai csata

Még május elején csaptunk össze Grosh hobbitárssal egy 1500 pontos meccsen.

A seregem a szokásos magra épült: volt két horda Foot Guard, egyikük erőnöveléssel a másik elit tulajdonsággal. Melléjük egy regiment lovas lovagot vittem. Már készen volt 4 rohani könnyűlovasom, asztalra akartam őket rakni, így vegyesen kerültek fel a gondori lovagokkal. Vittem Tricit is természetesen, hátán a ballistával, illetve egy másik triceratropsot, ami kicsit nagyobb volt és fekete színű. Nevet még nem kapott ekkor.
Ebben a csatában debütált a sérüléseiből felépült Ondoher aki kapott egy szárnyas bestiát, Quetz személyében. Ez a két dinó is Schleiss gyártmány. A kő alatta akvarisztikai boltból származik. Ondoher karakterét kicsit át kellett alakítani, mivel ugye Debrecenben Gakamak ork vezér levágta a lábát, így egy törött - és eltűnt – jobb lábú rohani lovas figurámat használtam erre. A festése eltért a könnyűlovasokétól, a nehézfegyveresek lila színét kapta meg. Törpe fejszéjét természetesen megtartotta, valamint egy kopját tart a másik kezében. embersereg_bal.jpg
Két seregzászlóst vittem még, Farthakis személyében egy hős is volt a seregben, aki megkapta a 40 pontos repülést biztosító artifactot, amire a csatában nagy szüksége is volt. Két troop íjászt vittem, valamint egy regiment számszeríjászt. Előbbiek gondori felderítők, utóbbiak a páncélos íjászok voltak. [Nehéz páncél, nehéz íj szimbolizálta a számszeríj feltöltésével járó nehézséget.]
Debrecenben kezdtem kifesteni néhány barbár harcost, amiket festésgyakorlás céljából vettem az eBayen valami orosz gyártótól. A barbárok szabályaira viszont nagyon kíváncsi voltam, így hoztam belőlük egy regimentet megnézni mit tudnak. Sajnos közülük nem mindenki volt festve, és ez azóta sem sokat változott, de feltétlen szeretném ezt megváltoztatni év végéig. Bizakodva vártam a csatát, bár az élőholt seregnek nem néztem utána a meccs előtt. Utólag azt kell mondjam, ez nem volt okos dolog…

embersereg_jobb.jpg

 

Stoklar varázslótanonc - akit négy holdtöltével ezelőtt menesztettünk Basilea nagykönyvtárába - szerencsésen visszatért Alkinosozoriaknazba. Három nagyon fontos dokumentumot hozott el gondosan lemásolva és eredeti pecséttel hitelesítve. Ezek név szerint a Dánielpusztai csata leírása, Trenebo fegyvermester Osogoltba vezénylési parancsa és Az élőholtak fajtái című lexikon egy másolt példánya.

embersereg_egesz.jpg

 A lexikonból az élőholtak jellemzéséből azokat a részeket idézném, amik fontosak a csata megértéséhez:

Élőholt generális csontsárkányon

A létező legrusnyább és legrettentőbb magányos ellenfél, akivel csak találkozhatsz a csatatéren. Bárhova repülhet, és tüzet tud köpni a roham helyett áldozatára.

 

Taktika: koncentrált tűzerővel meggyengíteni, majd lehetőleg több egységgel egyszerre megrohamozni. Ne engedjük zavartalanul repkedni, főleg elsődleges vonalaink mögött.eloholt_generalis.jpg

Élőholt lovagok

Valaha volt büszke és konok harcosok, akiket a nekromancia aljás szolgákká alacsonyított, de harcképességük mit sem kopott ezzel.

Taktika: Rohamát lehetőleg csak szemből fogadni, lovassággal vagy repülő egységekkel oldalba támadni. Koncentrált páncélátütő tűzerővel sebezhető csak.

Zombik

Egyszerű emberek akik a sötét mágia és fertőzések következtében agyatlan szörnyekké fajultak. Erejük a számukban van, minél többen vannak annál veszélyesebbek.

Taktika: Egyszerre több egységgel megtámadni őket több irányból. Velük azonos vagy alig kisebb nehézpáncélos gyalogság szemből könnyen feltartja őket, míg más csapat oldalba tudja támadni. Tűzerő felesleges ellene, sebeik könnyen gyógyulnak.

Vérfarkasok

Torz teremtmények, akik sem emberek, sem vadállatok. Rémisztő külsejű harcosok, akik inkább félelmetesek, mint erősek.

Taktika: Nehézpáncélos gyalogság és lovasság kombinációjával sebezhető. Könnyű páncélos gyalogság soraiban nagy pusztításra képes. Gyorsasága ellene fordítható, ha elhagyja a csatasort. Lövedékkel ne háborgassuk, sebei gyógyulnak.

Nekromanta

Ősi, sötét praktikákat gyakorló mágus, aki rég megérett a máglyahalálra.

Taktika: Mivel rendkívül mozgékony saját gyors hőseinkre hárul a feladat, hogy megszabadítsák szenvedéseitől. Ha nincs számukra alkalmasabb célpont, íjászokkal zavarjuk.*

eloholt_sereg.jpg

Grosh itt kicsit megzavart. A nature listából hozott szövetségest, íjászokat a naiad listából. Ezek a kis dögök nagyon idegesítőek, egész jó regenerácójuk van és sokat lőnek. Majdnem el is buktam miattuk a csatát!

Küldetésnek a területfoglalást dobta ki Zirrian bíró úr, aki a meccs közben valami II. világháborús tüzérséget pakolt össze az asztalon, és vitás esetekben hangos „Ajj..” felkiáltások után rendet teremtett. Van néhány színes kövecském, azokat használtuk markernek. Meg is volt a küldetés, mindkettőnknek kellenek a kövek, de azokat ki is kell venni a földből, ezért kell megszerezni a területet előtte.

Folytatás hamarosan!

 

* kivonatok Tudós Fredrics – A hadtudomány kialakulásáról című művéből