Kings of War seregem áttekintése, egységkritikák és fejlesztési tervek

Túl vagyok pár meccsen a KoW redszerben a Kingdoms of Men sereglistámmal, és ideje megnéznem mit tanultam ez idő alatt az egységekről, és a rendszerről.

A seregemmel összességében elégedett vagyok. Gyűrűk Ura játékból átmentett figuráim megállják a helyüket megjelenés szempontjából, bár talpalásuk nem szabályos, a movement tray méret viszont igen, és az a lényeg. Az egységek ránézésre beazonosíthatóak, mind méret, mind felszereltség alapján. 

Eddig alapvetően két felállást, taktikát próbáltam ki. Az első Zirrian törpéi ellen a sok kis egység, olcsó típusból témakörben volt. Nagyon nem vált be. A bátorságuk hamar inába szállt - akár 4-6 seb után bukták a nerve tesztekek - így változtattam a seregépítési elveimen. Nézzük mi lesz, ha "elit" egységeket hozok, legalább regiment méretben. Ez bevált több csatában, ezért ezt részletezném.

a3.jpg

1650 pontos sereg a Miskolci Makettfesztiválon

Seregem alapjának a Foot Guard osztagot tettem meg az első meccsem után, és ez bevált. A csapat nagy méretű - csak hordát hozok belőlük - így sokat ütnek, és sok sebet elbírnak. 5-ös védekezésük azt jelenti, hogy sebzésjavító stat nélkül -crushing strenght vagy piercing - nem nagyon lehet megrendíteni őket, míg 3-as találati statuk azt jelenti, hogy ütéseik 2/3-a talál számmisztika alapján. Általában két náluk gyengébb vagy alig gyengébb egységgel is elboldogulnak csatánként, ha kapnak egy kis segítséget. 700 pontonként 1 ilyen kötelező. Gyengeségük viszont, hogy viszonylag lassúak, és méretükből fakadóan nehezen fordulnak, ergo kell valaki aki fedezi az oldalukat. Ha lehet, vegyünk nekik valamilyen varázstárgyat, ezzel hozzuk ki belőlük a maximumot. Akár az elit, akár a phalanx tulajdonság jól jön nekik, de a páncélátütés, vagy a védekezés erősítése is jó lehet.

sam_3623.JPG

Foot Guard horda, Trici, a háttérben seregzászlós és mágus

Seregem másik fontos egysége a Beast of War - vagyis Trici. Bár a rá épített ballista eddig nem szolgálta meg a bele fektetett energiát, de 10 pontért megéri az esélyt biztosítani az első két körre, hogy meggyengítsünk valamit két mázlis dobással. Közelharcban, ha ő rohamozhat csodákra képes, oldaltámadásnál egyenesen halálos. Védeni kell viszont a nagy erejű lövésektől, a közelharcot ezek nélkül jól viseli, de ha lehet - mint minden egységet - védjük oldalról. Rohamozzunk vele bátran, - egész gyors egység - nagyobb bajt okoz majd ellenfelünknek, mint amit mi elszenvedhetünk. Nagy pontszámba kell még belőle, több is akár.

Seregem harmadik erős egysége a Knights regiment. Ők azok akikkel jó érzés oldalba támadni valakit, mert megvan hozzá mindenük. Gyorsak, sokat ütnek és bónuszt kapnak, ha ők rohamoznak. Gyengébb egységek ellen szemből is hatásosak. Mivel harcoltam is ilyen egység ellen, pontosan tudom, mennyire rossz érzés egy ilyen csapat rohamát várni. Feleslegesen viszont ne hősködjünk velük, nem kell az első körben berohanni velük "a zellenséget", tartogassuk őket a csata középső - kritikus - szakaszára.

sam_3626.JPG

A páncélos lovagjaim

Önnmagukban viszont ezek az egységek nem tudnak csatát nyerni.

Biztosítéknak kell mögéjük egy hős akinek van Inspiring tulajdonsága. Mivel nagyon értékesek pontszámban, nem engedhetjük meg magunknak, hogy 1 dobáson múljon elvesztésük. Legjobb erre két seregzászlós - Army Standard Bearer - 50-50 pontért. Mivel a sereg speciális szabálya, hogy nem 6' hanem 9' a hatósugara a bátorításnak, még indokoltabb a jelenlétük ennyi pontért. Igyekezzünk minél több egységet lefedni velük.

Kell még valamilyen kisegítő gyalogság, fedezni, rohamokat elnyelni, objektívával bajlódni. Itt alapvetően 3 irányba mehetünk el. Ezek: íjászok, támadó gyalogság, védekező gyalogság. 

Az íjászok jók, mert olcsóak, távolról is van esély a sebzésre és ennyi. Ha áttörik az első vonalat, íjászokkal szinte biztos, hogy nem verjük vissza a rohamot. Előnyük, hogy az első körökben meg tudunk gyengíteni egy egységet, megkönnyítve elit egységeink számára annak megtörését a csata középső szakaszában. Itt még csak a leggyengébb Bowmen egységet próbáltam, de a jövőben a Crossbowmen csapatot is meg szeretném nézni mit tud élesben. Az a bizonyos 1-es páncélátütés sokat jelenthet.

sam_3622.JPG

Íjász regiment

Támadó gyalogságnak azokat minősítem, akik a többiekhez képest több támadással bírnak, vagy ugyanannyi támadást alacsonyabb pontból biztosítanak. Ilyen a Shield Wall gyalogság, akik amolyan teszkós Foot Guardok. Kicsit rosszabbul ütnek, gyengébb a védelmük, gyávábbak, de azért még mindig figyelni kell egy ilyen regiment rohamtávjára. A másik ilyen egység a berzerkerek. Csatába még nem vezettem ilyen egységet, de most van festési fázisban egy ilyen regimentem, kíváncsian várom az asztalon mit tudnak majd. Íjászoktól védenem kell majd őket, a gyenge páncéljuk miatt, de esetleg hátul tartva őket az arcvonalat áttörő egységek hazazavarásában eredményesek lehetnek.

Védekező egységnek tartom a kevés támadással vagy védekező speciális szabállyal rendelkező egységket. Ami eddig asztalon volt nálam közülük az a Spear Phanalx. Nem rossz egység, de a Shield Wall olcsóbb, a Foot Guard meg erősebb nála a hasonló egységek témakörben, de ha az ellenfelünknek van több rohamra bónuszt kapó csapata, akkor nagyon megérheti hozni. Egyéb lándzsás gyalogot még nem próbáltam élesben.

Szót kell ejtenem még az egyéb lovasságról. A harci szekerek nem az én világom, nem biztos, hogy valaha lesz ilyen egységem. A Mounted Sargeant egység egy kicsit olcsóbb, kicsit gyengébb mint a lovagok. Ki szeretném őket próbálni, hamarosan festve lesznek a rohani lovasaim, őket szánom ebbe a szerepbe. A mounted scout egységen gondolkozok, megnézzem-e. A muskétatűz erős lehet, de csak troop méretben hozhatóak. Még meggondolom.. .

Érdekes téma az ostromszerek avagy tüzérség témakör. A legolcsóbbat, a ballistát már kipróbáltam, de eddig 12 dobásból egyszer talált. Akkor viszont nagyot szólt. 2000 pont fölött akár hármat is be lehet rakni a seregbe, szörnyvadászatra ideális lehet, feltéve ha talál.

12593660_1755416091354339_4736190764398972918_o.jpg

A hősök a sorgyalogság páncéljában ugyan, de egyéni pózban, aranyszegélyekkel díszítve vezetik a sereget

Hősök tekintetében nem ez a legerősebb lista sajnos. Valamit mégis illik választani, én eddig a "sima" hőst használtam 50 pontért, plusz kapott 20 pontért egy Inspiring talismant. Nem volt rossz, de nem ő döntötte el a csatákat. Igaz nem is vártam el tőle. Néhol 1-2 sebet bevisz, 1-2 megfutást újradobat és kész. A jövöben megnézem majd a General és General on Winged Beast egységeket a több támadásuk miatt. Alapszabály: ne toljuk nagyon előre, náluk a legfotosabb, hogy ők üssenek először, ne őket pofozzák meg, mert könnyen összeesnek nyomás alatt.

Az ember varázslók sem a legerősebbek, ugyanakkor nem is a legroszabbak a kategóriában. Érdekes adalék lehet bármely seregbe akár támogató, akár sebzésosztó szerepkörben, 50 pont az alap, de extra varázslatokkal akár ezt duplázhatjuk is. Kísérletező kedvűek előnyben. 

Összességében először kipróbálásra szántam a sereget, de úgy néz ki megtartom állandónak. Egyrészt így költséghatékony, másrészt nagyon megszerettem a seregem játékmódját. Most is hangulatos a sereg, és rengeteg fejlesztési potenciál van benne. Igyekszem is ezeket kihasználni a közeljövőben. Szeretnék nyárra egy 3000 pontos festett sereget kirakni. Remélem hamarosan újra megütközhetek Zirrian törpéi ellen, és végre Grosh vámpírjaival is összemérném erőimet, Kaba mindig verekedésre kész orkjaival pedig bármikor élmény megküzdeni, valamint Pestiába is jó lenne feljutni egy versenyre még idén.

Elsőre nem is hittem, hogy ennyire meg fog tetszeni ez a rendszer, és sereg, de most azt kell mondjam, egész megkedveltem. Még mindig a Gyűrűk Ura ugyan a szívem szottya, de erős kihívója akadt.