Hys, a fény bolygója készült a sötétségre. A nap még sütött, de egyre gyengült az ereje, perceken belül várható volt, hogy leereszkedik a homokdűnék mögé. Ah-Bolom-Dz'acab, a vén Vérharcos a lenyugvó napot nézte. Egyre hűvösödő esti szél forgatta az Ixik sivatag sárga homokját. Arra gondolt mikor ifjú volt mennyire másképp festett e táj. Emlékek kavarogtak benne, milyen volt felnőni a végtelen sztyeppe szélén az erdős ligetek közt. Milyen volt fára mászni a frissen érett édes gyümölcsökért, milyen volt futni az ezerszínű bogyót termő bokrok közt, és csemegézni a fűben szaladó milliónyi formájú rovarból. Most pedig, ahogy nézi a lemenő napot, még a hosszú évek alatt megvastagodott pikkelyein át is érzi az apró homokszemek, mint egy csiszolókő folyton ostromolják bőrét. Mintha mindent ki akarna radírozni vele a szél. Népével majdnem megtörtént ez, de akik megmaradtak a Nagy Vész után azok megtanultak dacolni a sivataggal. Nehéz volt, de szükségszerű.

Forrás

Az egyik legjobb példa erre az Ő élete. Egyszerű felderítő harcos aspiránsból lett a felderítők vezére. Szerencse is kellett hozzá igen, de még több akaraterő és elhivatottság. Citlali jutott eszébe megint. Ha ő életben marad, talán minden másképp alakul, de így tudott azzá válni, akire népének szüksége volt. Ő vezeti a felderítőket. Ő keresi meg, hol vannak a nyersanyagok. Ő találja meg a védelmeken a gyenge pontokat. Ő teszi lehetővé a hódításokat és fosztogatásokat. Ő az, aki életben tartja a többieket. Nem hagyhatja, hogy mások is éhen haljanak, mint Citlali.

• Nem fogsz legyőzni minket. Nem vagy erősebb nálunk. Megtanultunk túlélni, és meg fogunk tanulni legyőzni téged! –sziszegte.

Mintha csak értette volna a bolygó, a szél egy hahotának felérő morajlással kavarodott meg a romok közt. Egy nagy halom homokot felkapva csapot le egy kisebb forgószél a kilátó szélére ahol Ah-Bolom-Dz'acab állt, de állta a rohamot. Szemét becsukva, száját összeszorítva, lélegzetét visszatartva várta ki, míg a hirtelen jött homokfelhő elenyészett, majd felnevetett.

• Nem fogsz legyőzni minket! Holnap megint kivágtatunk a portálon át, holnapután harcolunk és harmadnap erősebbek leszünk mint ma!

Ah-Uaynih erre ébredt fel álmából. Hatalmas fejét megrázva lepergette magáról a homokot, majd szemét is kinyitotta. Lomhán felállt a napfürdőből, majd odabújt Ah-Bolom-Dz'acab oldalához, aki gyengéden megsimogatta a hatalmas hüllőt.

• Felébresztettelek Nagylány? Sajnálom. Még lett volna pár perced napnyugtáig. Indulhatunk haza? Holnap nagy napunk lesz!

A hatalmas Carnosaur elegánsan leereszkedett, aztán több ezerszer begyakorlott mozdulattal a hátán lévő howdahba fellépve, hanyagul elengedett csettintő hanggal adta társa tudtára: indulhatnak.

Ahogy a lenyugvó nappal a háttérben beértek az oázisba a régi romok felől, árnyékát maga előtt görgetve, hirtelen megértette a vén Vérharcos, miért hívják sokan az ifjak közül az öreg Piperkőcnek. Megértette, hogy van jövője népének, mert ismét van humoruk, megint van, ha csak mérsékelt, de valamennyi reményük, hogy újra feltámad civilizációjuk. Ahogy meglátott két ifjú kis skinket összesúgni majd rámutatva kuncogni az egyik viskó oldalában, hangos nevetésben tört ki. Először Citlali halála óta. Ah-Uaynih hirtelen megállt és zavarodottan nézett rá.

• Nyugalom Nagylány! Minden rendben! Nagyon régóta nem volt ennyire rendben semmi. Menjünk, aludjunk. Holnap nagy napunk lesz!*

 Ah-Bolom-Dz'acab ,Paraxutl felderítő erőinek parancsnoka és hű hátasa, Ah-Uaynih

* kivonatok Tudós Fredrics – A hadtudomány kialakulásáról című művéből