Fréorl lovasvezér legutóbbi levele utánra datálódik a népünk történelmét alapjaiban megváltoztató „Nagy Déli Ostrom” néven ismert csata. A pontos leírás előtt viszont pár tényt meg kell ismernünk. Először is egy korábban már említett személyre térnék ki.

Trenebo első komolyabb konvertálásom eredménye. 3 figurát olvasztottam össze eggyé, még kb. 2 éve. Kifestve csak most lett sajnos. Fontos szerepet szánok neki a kampányban.
A barbárt még Debrecenben festettem az első ottalvós bulin, 2 társával együtt, azon amikor sikerült Jencinek duplaegyes pániktesztet dobni.

Ő Trenebo fegyvermester, akit Basillea küldött szövetségeséhez segítendő annak seregeit. Kevéssé közismert tény, hogy számára ez afféle büntetés volt, amiért sok ottani kiképzési gyakorlatot megkérdőjelezett. Újításait nem mindig fogadták jó szívvel a maradi mesterek, ezért a becsvágyó ifjút jobbnak látták messzi kiküldetésbe kényszeríteni, kvázi száműzni. Trenebo eleinte bánta a dolgot, de később Fréolral köttetett barátsága – majd annak húgával kötött házassága – valamint a sok hadisiker után nem akaródzott volna elhagynia Alkinosozoriaknazt.

Egyik első kiképzési napján figyelt fel egy kifejezetten erős barbár fiúra, Chukkularra. A fiú bár még csak 19 éves volt, meglepetésre még a tapasztalt kiképzőt is majdnem legyőzte személyes harcban. Az árvát Trenebo maga mellé vette és a napi kötelező kiképzés után egyéni stílust dolgozott ki neki, amellyel teljes mértékben ki tudta használni hatalmas testi erejét és meglepő gyorsaságát.

A többi barbár kiképzése viszont lassan haladt. Nem lehetett mindenkit egyéni harcosként a csatatérre küldeni, a csapatfegyelmet viszont erősen tanulniuk kellett. Trenebo számításai szerint idén nyáron még biztosan nem lesznek csatába küldhetőek, csak helyőrségi szolgálatra alkalmasak.

Megérkezése után a gyalogság kiképzése lett a feladata. Elsősorban a Debreceni és Sajóvámosi csatákban megfogyatkozott távolsági csapásmérő csapatok kiképzését kellett kézbe vennie. Három számszeríjász regimenttel, valamint egy errefelé újdonságnak számító – egyébként a törpéktől megismert – technológia meghonosításával kezdte ezt. 2 hatalmas ágyút öntetett saját tervei alapján, valamint ő készítette fel az első puskás regimentet is a város története során.*

Tovább a hajtás után, sok képpel.

Nagy meló volt kifesteni a páncélos íjászokat, a vége szombat reggel hajnalra sikerült csak, A puskások festése viszont móka volt, tetszenek a figurák, lehet felfejlesztem őket hordányi szintre.

A lovasságot és a harci bestiákat viszont továbbra is Fréolr felügyelte, valamint ő vezette a kiképzésüket is. Egy újabb lovag regiment került felállításra a tél folyamán, és a három bestia is egyre jobban össze tudta hangolni a mozgását a lovasokkal. A lovak sem rémültem már meg soha a szörnyektől, sőt, láthatóan megnyugtatta őket azok közelsége.

A napokban lettem kész a maradék 36 gondori íjászom festésével. Hatalmas munka volt, de teljesen megérte. Egyrészt így van már két teljes 3 tálcás íjász csapaton LotR meccsekhez is az Urukok ellen, valamint a 2 horda vagy 4 regiment számszeríjász a KoW sereghez is nagy variálhatóságot ad. A puskásokat még GamesDayen vettem elég olcsón, Lyman elmondása alapján jók tudnak lenni az asztalon, gondoltam kipróbálom őket. A két ágyút régiségvásáron vettem Miskolcon 2000 ft-ért, sőt még kaptam melléjük egy mocsáriszörny-entet is, amit ugyancsak viszek magammal délre a Force of Nature seregembe Tree herder szabályok szerint. Azt hiszem, erre használják az angolok a „bargain” kifejezést.

Kitérnék továbbá Lord Sebitar bemutatására is. Ez az Alkinosozoriaknazban nevelkedett ifjú a katonaság kötelékében remek kiképzést kapott. Kalandos életét nem tisztem bemutatni, elégedjünk itt meg most annyival, hogy katonai áthelyezés és egyéb portyák alapján egy felettébb csinos menyecskére vetett szemet, aki a déli Csont’Grad várába született. Az akkor már neves vitéz el is vette a leányt feleségül, és képességei, a helyi politika alakulása és néhány szerencsés baleset következtében egyszer csak a Csont’Grad-i vár őrgrófja lett. Feladatát felelősséggel viselte, városát folyamatosan fejlesztette, népéről gondoskodott, egyszóval remek vezetőnek bizonyult. Ezt az istenek két gyönyörű leánygyermekkel hálálták meg neki.

(Azt meg kell jegyeznünk széljegyzetben, hogy a szokatlan csapattestek és harcosok nagy elméleti és gyakorlati szakértőjeként sokan azért csodabogárnak tartották, de meg kell hagyni el is ismerték munkásságát.)

Amikor csak ideje engedte hazalátogatott szüleihez és ifjúkori pajtásaihoz, így ismerte a városban a közelmúltban végbement változásokat. A kormányzóval hamar megkedvelték egymást, bár alapvetően más harci helyzetekbe szerettek keveredni, gyakran elbeszélgettek taktikákról, stratégiáról, valamint a jó italokról.*

Szerettem volna hozni ezt a figurát egyszer csatába is, és itt volt rá a remek alkalom, hát kapott vendéglátó hősünk egy menő karaktert a gyűrűk ura figuráim közül. (Clansmen of Lamedon a neve egyébként a figurának hivatalosan, de itt most a The Captain nevű egység volt.)
A két mágust Zirrian festette nekem,
A Reaper figura LotR meccsekhez lesz az egyik elveszett kék mágus, itt pedig a CoK könyvből a nevesített hős karakterét testesíti meg.
Hivatását tekintve kóbormágus, aki szeret csajozni. (Igen,Galnozs nagy cimborája lesz a későbbiekben!)
Barna Radagastot gondolom nem kell bemutatni, ő a nagy keleti erdők druidáinak vezetője.

Történetünk itt indul. Fréolr lovasvezér személyes naplójából ugyan csak néhány fejezet maradt az utókorra, ezeknek a napoknak az eseményei azonban egy másolat formájában túlélték az évszázadokat.

"Tavaszhozó nap utáni délelőttön egyszer csak egy hatalmas sas kezdett keringeni a város körül. Először csak egy kis pontnak látszott, majd egyre nagyobb lett, ahogy folyamatosan körözve ereszkedett lejjebb és lejjebb. A falakon őrszolgálatot teljesítő őrök jelentették ezt a kormányzónak, aki bár Quetz hátán meg tudta volna támadni a madarat, inkább kivárt. A madár folyamatosan ereszkedett, minden körrel egyre alacsonyabban szelte a levegőt. Egy óra alatt bekerült az íjászok lőtávolságába, de a kormányzó parancsára senki nem lőtt rá. A tollas bestia hatalmas volt. Bár nem akkora, mint Quetz, de tisztán látszott, hogy egy lovat vagy tehenet bármikor játszva felkaphatna. Ahogy a madár a várfalakkal nagyjából egy síkba ereszkedett, irányt váltott és egyenesen leereszkedett a kiképzőtér közepére. Trenebo nem tudta meddig lesz képes visszatartani akaraterejével az ifjú barbárokat a rohamtól. Ondoher falábán sántikálva hamarosan megérkezett a térre, ahol az állat felé fordult, hatalmas fejét lentebb eresztette, majd bal lábát előrenyújtotta. A lábára egy hátizsák volt szíjazva. Ekkor odamentem az állathoz, majd levettem róla a bőrtáskát. A madár ekkor hatalmas, vészjósló kiáltást hallatott, majd szárnyait meglengetve felrepült, és nyílegyenesen dél felé indult. A látvány mindenkit sokkolt. A táska egyáltalán nem volt nehéz, sőt, meglepően könnyű volt. A kormányzó kinyitotta, és mindössze egy levél volt benne. A rajta lévő Csont’Gradi címert mind megismertük. Soha nem láttam még vezérem arcát úgy elsápadni, mint akkor mikor olvasta ezt a pár oldalt. Mind megrettentünk ekkor, mi lehetett ez a hír. Ondoher miután elolvasta a levelet felnézett és meglátta arcunkon a rémületet. Szavaival látszott meg akar nyugtatni minket, de tudtuk ő maga is zaklatott. Amennyire emlékszem ezeket mondta:

- Vitézeim!

Olyan esemény történt tőlünk messze, de nem elérhetetlen távolságban, amit korábban el sem hittünk. Csont’grád felé megindult egy hatalmas haderő, ami javarészt az általunk ismert kabai orkok maradékából, és mindenféle trollokból áll, akik egyesültek a déli orkokkal. Nagyobb baj, hogy egy Ogrékból álló csapat is megindult arra, akik egyesülve az orkokkal le is győzték Lord Sebitar seregeit, aki bátran kilovagolt ellenük. Az orkokat és trollokat le is győzte volna, de az ogrékról mit sem tudott és így kelepcébe esett csapatait nagyrészt lemészárolták. Hadereje gyakorlatilag megsemmisült, minden ötödik harcosát tudta csak hazavezetni, azok felét is sebesülten.

A támadók magát Csont’Grádot akarják kifosztani, ami minden bizonnyal nem sikerülne nekik, mert annak falai erősek, polgárai pedig végszükségben megvédenék azt. Csakhogy ekkor tudta meg Lord Sebitar, hogy az orkoknak segítsége akadt. Valamiért a törpék egyik klánja támogatja őket ostromfegyverek egész garmadájával, és így szinte biztos a város eleste.

Segítséget kérnek. A segítségadás bajtársi kötelezettségünk, de ha nem lenne az, akkor is kötne minket az eskü. Csont’Grad is tagja Osogolth városszövetségének. Tudja mindegyikőtök mily szent esküvel fogadtuk meg, hogy ezt a szövetséget szolgáljuk. Segítenünk kell. Muszáj. Nincs olyan lehetőség, hogy ne segítsünk. Oda kell mennünk, és lemészárolnunk azokat az orkokat, trollokat, ogrékat, törpöket és ki tudja még mit, ami azért indult arra, mert fél tőlünk. Félnek ránk támadni, reszketnek tőletek dicső vitézeim! Tudják, hogy ide nem léphetnek be, mert aki közülük átkel a határkövek között, az alájuk kerül!

A baj akkora délen, hogy a Nagy Keleti Erdők druidái maguk ajánlották fel a segítségüket Lord Sebitarnak. Ez a sas, ami ezt a levelet hozta egyike a hatalmas Köztes Tünde Erdő legendás sasainak. Megvallom eddig én is csak gyermekek ijesztgetésére szolgáló mesének hittem őket, de ma láttátok, hogy léteznek. Láttátok, hogy akkora a veszedelem délen, amivel mondáink fenevadjai sem bírnak el, a mi karunk kell hozzá. Mi kellünk oda, mert mi vagyunk a határkövek őrei, az emberiség keleti őrei, a nyugati világ pajzsa.

Mondjátok hát Alkinosozoriaknaz vitézei, magára hagyjuk e testvéreink? Egyedül harcoljon-e Lord Sebitár a dögökkel vagy segítünk neki?

Megvallom, soha addig nem hallottam ilyen nagyszerű beszédet. Engem is a hatása alá vont, én is ugyanúgy fellelkesültem, mint az ifjú, csatát még nem próbált harcosok, akik csak Galnozs történeteiből ismerik az igazi háborút.*

A teljes embersereg

A város gyakorlatilag azonnal megbolydult. Mindenki tudta, segíteni fogunk, sőt akart is. A készülődés el is kezdődött rögvest, a málhát és készleteket rekordidő alatt kellett indulásra kész állapotba hozni. Nem volt egy percnyi pihenő sem senkinek azon az éjjelen. Nem is lehetett, hiszen akkor az emberek elkezdtek volna gondolkodni. Vajon hogy érünk oda időben, ha az orkoknak 4 hetes előnyük van? Sajnos én tudtam a választ és nem volt ínyemre. Mágiával. Vérmágiával. Olyan áron, amit nem voltam hajlandó elfogadni, pláne nem úgy, hogy az Frabato további erősödésével jár. Tennem kellett volna valamit, de semmit sem tehettem. Csak egy lehetőségünk volt megmenteni Lord Sebitart, a vérmágia, amit szívemből gyűlöltem gyermekkorom óta.

Este Haditanácsra gyűltünk össze a közvetlen vezérkarral. A sereg részéről Ondoher, Fartakhis, Trenebo, jómagam, és még 3 kapitány voltunk jelen, míg a körmágusok részéről Um'urco főigéző, Nirolo második igéző, Frabato és Mendekó vettek részt. A kormányzó nem kertelt. Kereken megkérdezte mire van szükség ahhoz, hogy hamarabb odaérjünk Csont’Gradba az orkoknál. Um’urco Frabatóra nézett és kérte mondja el mit számított ki. Frabato közölte, legalább 2500 lélek feláldozása árán 7 mágus képes lesz annyi energiát összecsatolni, ami majdnem biztos, hogy sikeresen elvarázsolja a sereget Csont’Grad közelébe mindössze egy nap járásnyi távolság hibahatárral. 6000 lélek feláldozásával viszont garantálni tudja, hogy közvetlenül a vár mellé teleportálja a teljes sereget, akár egymaga is. Ahogy ezt kimondta meg mernék rá esküdni kéj villant a szemében.

A kormányzó, aki eddig állva hallgatta a beszámolót a székébe roskadt. Tudtuk, hogy a tömlöceinkben nagyjából 400 elítélt van, ezeknek közel fele a legszigorúbb büntetés mellett sem ítélhető halálra jogosan. Hiányzott 2100 lélek. Az rengeteg ember. Ekkor Nirolo emelkedett szólásra. Állítása szerint egy nemrég elkezdett kutatása eredményeként meg tudja csapolni a varázstárgyak erejét. Ezzel, valamint a még meglévő, tavaly zsákmányolt mágikus kövekkel el tudja érni, hogy elegendő energiát áramoltasson keresztül a körmágusokon a rituálé alatt, hogy a teleportálás sikeres legyen. Ezen rögvest hatalmas vita robbant ki közte és Frabato közt. Mendekó támogatta Frabatót, míg Um'urco sokáig hallgatott. Egyszer csak felállt, botjából éles, de nem bántó fehér fény villant, mire a másik 3 mágus elhallgatott. Megkérdezte Nirolot, hogy rá meri-e tenni erre a város jövőjét, mire a fehér mágus határozottan bólintott, majd hozzátette, ha feláldoznánk 2100 árt
atlant, de sikerülne a varázslat, akkor is bizonyosan vége lenne a városnak a kitörő felkelésben. Ondoher ekkor annyit mondott, legyen akkor így, véráldozat nélkül. Ekkor Nirolo rám nézett, majd lehajtotta a fejét és annyit mondott, láthatóan összetörten:

- Félreértettél vezérem. A 400 rabnak meg kell halnia. Nélkülük nem lesz elég erőnk elindítani a rituálét. A sereget fel kell állítanunk, minél kisebb helyen, egymáshoz közel, majd a 400 fogollyal körbevenni őket. Ekkor elszívjuk az életerejüket, majd az ebből nyert energiával feltörjük a mágikus tárgyak védelmét és azt használva juttatjuk el a sereget délre. A 400 rabnak meg kell halnia.

Mindenki elnémult ekkor. Tudtuk, hogy ezt a sereg és különösen a polgárok nem fogják örömmel venni. Tudtuk, hogy az ítéletet a kormányzónak kell kimondania. Mind a 400 ember halálos ítéletét. A foglyok közt volt egy csapat siheder kölyök is. Labdajáték közben letaroltak egy veteményest és büntetésül 3 hétig azt kellett gondozniuk napközben, de éjszakára a börtönben kellett aludniuk. Volt köztük 3 nemesifjú viszont nagyrészük helyi polgárok gyermeke volt, bár akadt néhány barbár kölyök is köztük. Tizenheten voltak, azt hiszem. A rab napszámosoknak hívták őket a városban. 3 nap múlva szabadultak volna. A veteményest egyébként 5 nap alatt helyrehozták, ekkorra a gazda földje szebb lett, mint valaha volt. Rabok voltak, de a város ünnepelte őket. Az emberek ilyen bolondok tudnak lenni, egyszer haragszanak, egyszer szeretnek valakit. Ha viszont egyszer meggyűlölnek valakit, onnantól csak a félelem tartja vissza őket a támadástól

Tudtuk, nem tehet a kormányzó kivételt, a fiúkat is ki kell végeztetnie. Ha nekik megkegyelmez, minden nem kifejezetten halálos bűnt elkövetőnek meg kell kegyelmeznie. Akkor viszont csak 34 áldozat lenne. Az nem elég. A fiúknak meg kell halniuk, el kell ítélnie őket a kormányzónak. Az én másodszülött fiamat is.

Feszesen álltam, de éreztem, hogy hideg tűz marja a testem. Dermedten néztem a mágusokat, mikor lassan mellém lépett a gyalogosok egyik kapitánya, és a jobb kezemre tette a kezét, és a szemembe nézett.

- Ha nem idén, akkor jövőre, de a többi fiaddal együtt, mikor ezek a bestiák megindulnak ellenünk a déli zsákmányon felhízva.

Csak ekkor éreztem meg, hogy a jobb kezem a kardom markolatát fogja és az jó arasznyira kint van a hüvelyéből. Ondoher rám nézett és annyit mondott csak hogy mondjam meg, ha jobb ötletem van. Nem volt. Tudtam, hogy nincs más út. Katona vagyok, harcos vagyok. Felesküdtem Alkinosozoriaknazra és Osogolt védelmére. Tudtam nem kelhetek a fiam védelmére, megmenteni nem tudom, hacsak én is el nem követek valamit, ami miatt majd engem is tömlöcbe zárnak. Igaz akkor a fiammal halhattam volna meg. Akkor viszont nem tudok érte bosszút állni és a többi fiam hagyom cserben. Azzal senkinek nem segítek. Elengedtem a kardom, emlékszem a penge hangjára ahogy visszacsúszott a hüvelyébe. Láttam a kormányzó arcán a megkönnyebbülést, Frabato szemében a gúnyt, Fartakhison a közönyt, egyedül Nirolón láttam a szégyent. Egyedül ő sajnálta a fiamat. Aki az ötlettel előállt."

Sajnos a naplóbejegyzés itt végetér, de látható a tekercsen hogy itt elszakították. Nem tudjuk mi történt még aznap, vagy a teleportálásnál, ami felettébb furcsa, mert jelentős eseményről van szó, más feljegyzésekből is csak annyit, hogy 2 osztag milícia az idézés alatt megpróbált a mágusokra rontani, de őket a gyalogos lovagok gyorsan leverték. A Hadjáratra Ondoher magával vitte Freolrt, Frabatot és Mendekót, hogy szemmel tartsa őket, de Nirolot nem merte maga mellé venni, félt lovasparancsnoka közelébe engedni. Fartakhist a határon hagyta felderítőivel, megbízva őket a határ fokozott védelmével.

Hátsó sorban a gyalogos lovagok kapitányai, középen Quetzl hátán Ondoher, mellette a három zászlós, a középső Galnozs, az első sorban Mendeko és Frabato a két piros mágus, előttüka druida és a kóbormágus, valamint Lord Sebitar és Chukkular, legszélen pedig Fréolr.

A szertartás végén hatalmas fény kíséretében a sereg egyszerűen eltűnt a semmibe. Másfél hét múlva érkezett hír csak róluk, de az már egy másik történet.*

* kivonatok Tudós Fredrics – A hadtudomány kialakulásáról című művéből