Az első „the Forge Kupa” története

 Ha messziről akarnám kezdeni, ott indítanám, hogy az egész azzal kezdődött, hogy Kínában megettek egy denevért. Aztán jött a COVID, meg pandémia, meg rendezvények betiltása, meg karantén. Ennek egyik hozadéka számunkra, hogy elmaradtak a nagy hadijátékos események is az év során, például a KMCS is. Ebből próbáltunk úgy-ahogy kijönni jól, online festő foglalkozásokkal, amik végül a 24 órás kihívásban tetőztek. Ami annyira jól sikerült, hogy idén november 13-án megtartjuk a másodikat is, ezúttal a tervezett Lord of War kategóriában, amihez már be is szereztem Magnust, de ez egy külön poszt lesz hamarosan.

img_6582.jpg

Az Ezer Ifjak légió elárult fiai hadba indulnak

A tényleges hadijáték versenyzés iránti igényünket viszont ez nem nagyon csillapította. KMCS-t idén nem tudtunk szervezni, nem találtunk elfogadható áron olyan helyet, ami vállalt volna zárt térben ennyi embert, és alkalmas is a célra. Így végül saját új klubhelyiségünkben rendeztünk egy csak a miskolci the Forge klub tagjainak egy kis házibajnokságot. Nagyban szorgalmaztam az ötletet, de a tényleges szervezés, a megvalósítás majdnem egészét Gery vállalta fel, Grosh hathatós segítségével.

A kiírás végül 1500 pont lett, egy küldetéssel, két meccsre. Első meccsen sorsolás, aztán svájci rendszer szerint párosítás. Megkötések ETC formátum szerint, minden a lista leadási határidőig megjelent kódex és update él. Ez azért volt lényeges, mert az én seregkönyvem a kiírás meghirdetése, de a leadási határidő között jelent meg. Hazudnék, ha azt mondanám, sikerült teljesen áttanulmányozni és elmélyedni benne, de azért elég sok mindent sikerült elsajátítani belőle. A listaírásban – mint minden versenyen eddig – Grosh is segítségemre volt.

Végül egy kicsit konzervatív, de mégis változatos felállást választottunk. A seregvezér egy Magasztos varázsló volt, mellette a másik karakter egy Démonherceg. 3 sorgyalog osztagom egy 20 fős Tzaangor horda, és két 5 fős Rubrik osztag, egyikben 4 warpflamer, másikban 3 inferno boltgun és egy SRC.

67293e49-0da7-439d-a0af-2525860fd297.jpg

A legújabb erősítés a seregbe

Két Káoszivadék volt hivatott objektíván csücsülni, míg egy Maulerfiend volt hivatott megoldani a nehezebb közelharcokat. Az elit részt egy a sereg pontjainak több mint negyedét kitevő Scarab Occult Terminátor adta, tetőtől talpig nehézfegyverben, 2 rakétavetővel és 2 SRC-nel felszerelve, míg az utolsó egységem a frissen festett Osiron Contemptor Dreadnoughtom lett. Ez az a figura, aminek 30K-ban van pszichikus képessége, vagyis varázsló, de a 40K-ben nincs. Valószínűleg visszavitte a könyveket a könyvtárba a tízezer év alatt, vagy valami. vagy csak a Games Workshop nem ismeri a saját maga által írt kerettörténetet a játékaihoz.

img_6612.jpg

A hőn áhitott serleg

Végül 8 versenyzővel indultunk. Grosh nem játszott, bírói feladatokat vállalt. A reggeli gyülekezéskor volt nagy öröm, Pistit például már egy fél éve nem láttam, voltak nagy összeborulások, nevetések. Némi élelem és kávé magunkhoz vétele után megtörtént a sorsolás, majd eljött a csata ideje. Ekkor már 1 órás csúszásban voltunk a sok Trash Talk miatt, de emiatt senki nem volt szomorú.

 

img_6621.jpg

A sötét eldák előörse, akiket nagyon csúnyán lemészároltam kicsivel ezután

A kipakolásnál kiderült, mindenki teljesen festett, talpalt sereget hozott. Mivel mind a négy asztal teljesen festett, ráadásul tematikus tereppel volt ellátva, már csak emiatt a rész miatt is méltán lehetünk büszkék a rendezvényre.

Én Buday Gábort húztam ellenfélnek, Sötét Elda, vagyis Drukhari, Witch cult seregével. Megnyertem a felpakolás és kezdés dobást is, és a második körben olyan taktikai előnyre tettem szert, amit esélye sem volt már behozni később, gyakorlatilag alakítani az eredményt is alig.

img_6623.jpg

A pálya közepét domináló seregem

Kiderült, hogy a teleportálás könnyítése és a varázslatok átalakítása sokat javított a sereg használhatóságán. A Cult of Duplicity teleportáló varázslata olyan mozgékonyságot ad a lassú osztagaimnak, ami egy szellősen felálló sereg ellen hatalmas taktikai előny. A Cabal pont rendszere olyan támogatást ad a varázslásokhoz, amire valóban szüksége volt a seregnek. A stratagemeket még nem látom át teljesen, de az már itt kitűnt, hogy vannak olyan mélységek benne, amikre majd építeni lehet. Ellenfelemnek az első kör mészárlása után már nem volt mivel visszavágnia érdemben, a terminátor osztaggal és a Dreadnoughttal nem tudott mit kezdeni. Ezek együtt gyakorlatilag a seregének 60%-át semmisítették meg. Jól sikerült a másodlagos küldetéseket megválasztanom a csatához, és a kritikus dobások majdnem mindegyike sikerült, míg ellenfelemnél ezek sajnos egyike sem volt igaz.

img_6626.jpg

Gábor gyönyörűen festett motoros bandája komoly fejfájást okozott

Fölényes Thousand Sons győzelem, 84 : 37

 

Gyors ebédszünet és egy kis kibickedés után kezdtük is a második kört. Itt nemezisem, Loresh került velem szembe az asztalhoz, Ő, mint legtöbb, én, mint második legtöbb pontot gyűjtő játékos. Nem örültem. Elég nyitott volt a pálya középen, hogy a Knight serege könnyen tudjon manőverezni, és szerintem túl sokat látott be a pályából az elején. Az, hogy nem tudtam elrejteni teljesen a Dreadnoughtot és a Maulerfiendet valamint, az hogy elbuktam a kezdést nem sok jót ígért. Aztán az első körben ez a két egységem ki is pukkant, ami gyakorlatilag teljesen elvitte a győzelmi esélyeim, de még a tisztes helytállás esélyeim nagy részét is.

img_6629.jpg

Birodalmi lovagok a házban és bulizni akarnak

Innentől próbáltam arra játszani, hogy a Knightot hagyom békén szépen, és a serege AdMech részét lepucolva, aztán az Armigereket ritkítva objektíván üléssel két átellenes sarokban és varázslat rituálékkal a pálya közepén majd pontokat szerzek. Loresh volt annyira jó játékos, hogy ezt elég hatékonyan megakadályozza.

img_6644.jpg

A birodalmi lovag értő gondoskodással finoman elmagyarázta a démonhercegnek
és Rubrik csatlósainak, miért nem volt jó ötlet kimerészkedni vele szemben a nyílt terepre

A pálya közepén nem tudtam rituálét végrehajtani, a szélén pedig nem tudtam annyit fogni amennyit szerettem volna, mert az Armigerek nagyon gyorsak. Ráadásul a mentőket úgy dobálta mintha külön fizetést kapna érte. Volt egy Armiger ami kétszer maradt ott 1 sebponton, míg a Mechanikus robotok elvett Invulnerable mentője sem hozta a várt hatást. A terminátorok végül is tették a dolgukat, ezen a meccsen is, de a sereg többi része sajnos nem volt ütőképes ebben a felállásban. Loresh nem vétett olyan hibát, amire szükségem lett volna, én pedig nem tudtam semmivel meglepni a termiken kívül. Remek hangulatú meccsen számomra lelombozó eredmény született.

img_6637.jpg

A terminátorok a sarokból elindulva végül a teljes ellenséges erőt megsemmisítették
a saját táblanegyedükben a negyedik kör végére

Katasztrofális Thousand Sons vereség: 85 : 24

Az utolsó meccs végül este nyolc előtt kicsivel ért véget. Gyors összesítés után a lenti eredmény alakult ki, Loresh nyerte a versenyt a két friss kódexes varázslósereg legyőzésével, én a hetedik helyig csúsztam vissza, ugyanakkor megjegyezném, hogy a harmadik és hetedik helyezettek közt csak 24 pont különbség volt végül, szoros középmezőnyt kialakítva. Nyilván egy harmadik meccs ezt tovább árnyalta volna.

A végső sorrend:

theforgecup_sorrend.PNG

A meccsek eredményei:

meccseredmenyek.PNG

 

A vándorkupa egyelőre Loresh polcán ékeskedik, de reméljük csak tavaszig, amikor újra versenybe szállunk érte, mert nagyon bízunk benne, sikerül még ilyen remek bulikat csapnunk a jövőben!

Addig se feledjétek a klubunk szlogenjét:
Nem a győzelem a fontos, hanem az alázás!