Az elmúlt időben főleg az emberekkel játszottam fantasyt, mind a KOW, mind a LotR rendszerben, így úgy gondoltam, – és a srácok bátorítottak benne – hogy megpróbálom a polcon pihenő Uruk-hai csapatot is beépíteni jobban a sztoriba. A varangur lista mellett döntöttem, több okból is. Először is: ilyen még nincs a sztoriban. Másodszor: szimpatikus volt a lista. Harmadszor: egész jól rá lehet szabni a csapataimat a listára. És a ráadás: remek szóviccre adott lehetőséget a Varang-uruk népnév. Először 2 éve vettek részt a történetben, mikor először a kabai orkok mellett azok első északi betörésénél a tanyavilágon keresztül a hegyekben egy óriást zsákmányoltak a Gyűrűk ura SBG rendszere szerinti bemutatónapon, a 2016-os Miskolci Makettfesztiválon.

Ezután keletre vonultak, Grosh éppen akkor a sötétből előlépő káosztörpéi elől saját hazát alapítani, de a nagy keleti pusztában Gery vágydémonai legyőzték őket. Utóbbi történetszálat bár szerettem volna, végül nem sikerült monitorra vetni időhiány miatt, így csak néhány kép bizonyítja, volt két ilyen csata. Ezek még 2016 nyarán történtek a 9th age rendszer szerint, mely sem akkor, sem azóta nem nyerte el tetszésem.

Most viszont az Urukok kegyetlen, harcos népe a pusztában töltött másfél év után visszatér Alkinosozoriaknaz közelébe és helyet követel magának a Hegyek-közti völgy földjén.

Három csatában bizonyították: helyük van ezen a vidéken!

Bevezetésnek a csatákhoz következzen egy leírás a népről egy általatok már jól ismert krónika lapjairól.

 Varang-uruk: Egyedülállóan érdekes történelmű nép, nincs múltjuk, egyszer csak megjelentek keletről. Először kis számban, majd többen. Kinézetük az emberi és ork fizimiska keveréke. Intelligensek, ravaszak és kegyetlenek. Erősen kötődnek a mágiához, vonzódnak hozzá, mondhatni a vérükben van, mégis ösztönszerűen gyűlölik más fajok mágusait. Jelképük a fehér kéz is ezt szimbolizálja, ugyanis minden mágusnak levágják a kézfejét. Ha lehetőség van rá, annak megölése előtt, de a halott varázslókkal is megteszik ezt, minden alkalommal. Nyelvük erős, durva, sok torokhangot használ, mégis dallamos az emberi fülnek. Az emberi nyelvet könnyen megtanulják, de nehezen beszélik.*

Saját múltjukról akkoriban még ők sem tudtak sokat. Hagyományaik szerint a "szakadással" kezdődött minden. A valóság szövete meghasadt, azon át érkeztek. Aki túlélte az érkezést nem emlékezett azelőttről szinte semmire. Nem tudták honnan jönnek, ott mi volt, hogyan kerültek a világunkba, de az mégsem volt idegen számukra. Beszélni tudtak egymással, és fura mód egymás nevét is ismerték, tudták ki kinek gyermeke-rokona, de nem tudták ezt honnan tudják. Egy nagyobb, elhagyatott, régi, emberi őrhely mellett találták magukat Alkinosozoriaknaztól északkeletre, egy sáros patak medre mellett, amit kifosztottak. Innen vannak páncéljaik, fegyvereik jó része. A környék viszont nem volt megfelelő számukra. Hideg volt, nem volt megfelelő mennyiségű élelem, és vadállatok vették őket körül, Dél felé vándorolva a kabai orkokkal élelemért és felszerelésért cserébe lepaktáltak, részt vettek azok első északi betörésében, ahol is a rájuk bízott feladatot teljesítették, egy óriást szereztek a kabai orkoknak. Egy káosztörpe támadás után az urukok keletre mentek saját hazát találni. A Hegyeken Túli puszta keleti feléig jutottak. Ott, mint kiderült a vágydémonok a Laposhegy nyugati lankáin útjukat állták. A Varang-urukok, akik ekkor még csak egy horda voltak, nem igazi nép, megütközött a fertelmekkel, de azokkal nem bírtak, így sokáig a Hegyeken Túli pusztában éltek. Itt - mint mondják, - három ízben is meghasadt táboraik mellett a világ szövete, mindig annál a tábornál ahol a mágusaik tanácsa tartózkodott. Reggelre a mágikus vihar tovatűntével mindig újabb urukokat találtak a pusztában, akikben felismerték a rokonságot. Létszámukkal hatalmuk is növekedett. A pusztai farkasok közül az egyik falkától kölyköket szereztek valahogy, akikből hűséges harcosokat neveltek. Ifjaik lovagolnak rajtuk, mint az emberek a lovakon, de ezek még a páncélos lovagoknál is veszedelmesebbek a csatában.*

Gyalogosaik konok, ádáz akarattal vetik maguk mindig az ellenségre. Ha a csata hevében össze is zavarodnak, egy ellenrohamot mindig végrehajtanak.

Szót kell ejtenünk még népük kísérőiről. Legfeltűnőbbek közülük azok, akiket csak barlangi óriásoknak szoktunk nevezni, pedig valójában annyira különböznek az óriásoktól és hasonlítanak a trollokra, mint az urukok különböznek az emberektől és hasonlítanak az orkokra. A másik - akikről megoszlott a harcosok véleménye eleinte - az urukoktól kisebb snagák. Ezek a lények bár majdnem ugyanúgy néznek ki és majdnem ugyanúgy küzdenek, mint a nagyobb urukok, mégis könnyen meg lehetett őket különböztetni őket harcmodoruk és termetük alapján.

Később kiderült honnan is származnak és miként kerültek e világba és ezt a népünkre nézve szégyenletes történetet minden gyermek tudja már manapság, de akkoriban még sejtelme sem volt az igazságról senkinek a hatalmas élőholt förtelem, Nyug’gersh kivételével.*

* kivonatok Tudós Fredrics – A hadtudomány kialakulásáról című művéből